A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
4

Dr. Halm Tibor orvos ezredes

Dr. Halm Tibor orvos ezredes 1910-ben született és 82 éves korában halt meg 1992-ben nyugállományú orvos ezredesként Monoron, ahol élete végéig fogorvosként praktizált és fül-orr-gégészeti szakrendelést vitt. A kalocsai Jezsuita Gimnázium, és az esztergomi Bencés Gimnázium elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán szerzett diplomát. Az ország egyik legjobb, de minden bizonnyal a legkeményebb, legszigorúbb iskolájában, a kalocsai jezsuita gimnáziumban töltött évek színvonala, igényessége, küzdelemre nevelő szelleme egész életében elkísérte. Igen változatos és kalandos életet élt. 1938-ban kapta meg első hivatásos tiszti rendfokozatát, és hamarosan repülőorvosnak állt. Dr. Merényi Scholtz Gusztáv munkatársként, a „Merényi iskola” tagjaként tartották számon. A második világháború alatt, katonai megbízások során került kapcsolatba – a későbbi Nobel-díjas – Békésy Györggyel, akinek közeli munkatársa és barátja lett. 1944-45-ben – mivel ellenszenvvel viselkedett a nyilasokkal – büntetőzászlóaljban szolgált. Repülőgépvezető jogosítványa volt, szakszolgálati engedélyt szerzett, hogy a pilótává válást a saját bőrén próbálja ki. Híres volt arról, hogy az orvosi kísérleteit, és ötleteit saját magán próbálja ki. Amikor a keszonjelenséget tanulmányozta, és az oxigén légzőkészülékekkel foglalkozott, munkatársai sem tudták lebeszélni arról, hogy víz alatt nehézbúvár felszerelésben, a Duna medrében átgyalogoljon Pestről Budára. Kétszer menekült meg a repülő-katasztrófától. Először akkor, amikor egy véletlen folytán lemaradt arról a Don-kanyarba induló repülőgépről, amelyik a Kárpátokban zuhant le. Második alkalommal úgy menekült meg, hogy lemondta azt a Balaton feletti sétarepülést, amelyik katasztrófával végződött.

Behatóan foglalkozott a zajártalommal. Megalkotta a róla elnevezett Halm-féle füldugót. Kísérleteihez egy lövészteknőt ásott a repülőtér leszállóbetonja elé, abba hanyatt feküdt, a repülőgépek zajterhelését vizsgálta, és így hozta rá a frászt a leszálláshoz bejövő repülőgép-vezetőkre, akik meglepve látták, hogy valaki egy lövészteknőben fekszik a beton elején. Mindenesetre senki nem tudta lemérni rajta kívül ilyen precízen a repülőgépek által keltett zajt, és nem tudta addig senki megteremteni a tökéletes zajvédelmet. A második világháború végén, 1945-ben Klagenfurtban angol hadifogságba került. Itt sem volt nyugta, hadifogolykórházat (!) rendezett be egy elhagyatott iskolában és ott önként gyógyította bajtársait. Hazatérte után igazolták, és századosként átvették az újjászerveződő haderőbe. További munkája során gyakran diszkriminálták, barátját kivégezték. Disszertációjának témája a zajártalom volt. Jelentőset alkotott, nagydoktori disszertációját is megvédte. Mondhatjuk, hogy későn érte el, de elérte a számára nyitva álló legmagasabb tudományos fokozatot, 1974-ben lett az orvostudományok doktora, és röviddel ezt követően 64 éves korában ezredessé is előléptették.

A repülőorvosi intézet Kecskemétre helyezésekor nem költözött az alföldi városba, Budapesten maradt, a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban megszervezte a polgári Repülés Egészségügyi Hatóságot, ennek lett 15 évig a vezetője. Ebben a pozíciójában már támogatták, nemzetközi kongresszusokra is eljárhatott. Néhány fiatal kecskeméti repülőorvossal is tartotta a kapcsolatot, ha hívták a kecskeméti rendezvényeken is megjelent. „Aki a versenyben el akarja érni a célját, tűr hideget-meleget, szenved már zsenge korában – hangzott Halm Tibor kedvenc mondása, amely valójában saját életének tükre is volt. (... ) Több, mint 53 évet töltött aktív munkában, valamennyiünknek fejet kell hajtanunk hihetetlen szorgalma előtt. Csaknem egész életében "bejáró" volt, Monoron lakott, onnan járt be Budapestre dolgozni. Nem a honvédorvosok megszokott éltét élte, a szórakozás, a lazítás ismeretlen volt a számára. Ha változatosságra vágyott, legszívesebben akkor is dolgozott, ilyenkor a kertben. Munkatársaitól is ezt a tempót várta el. Nem mondhatjuk, hogy ne lett volna közösségi ember, hiszen kire illik jobban ez a jelző, ha nem egy állandóan másokon segítő, a tudomány előrehaladásán lankadatlanul fáradó orvosra. Közelebb járunk az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, nem volt társasági ember. De ha meggondoljuk, hogy az egyik legnagyobb francia filozófus – Montesquieu – hogyan osztotta két csoportra az emberiséget, akik gondolkodnak, és azok, akik szórakoztatnak, akkor nyugodtan állíthatjuk, ö az értékesebb kategóriába tartozott.” [11].