A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
1

Az űrkutatás jellemzői a hidegháború éveiben

A hidegháború éveiben nemcsak az Egyesült Államokban és a NATO országokban folytak titkos űrélettudományi kutatások, hanem a Szovjetunióban és a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamaiban is. A második világháború után csak két állam, az Egyesült Államok és a Szovjetunió volt képes a teljes űrkutatási hadiipari komplexum megteremtésére és egy új típusú fegyverrendszer kifejlesztésére. Mindkét nagyhatalomnak szüksége volt saját erején felül a koalíciós országok tudományos potenciáljára is. A titkos hadiipari üzemekben, tervező irodákban, laboratóriumokban, rakéta kísérleti telepeken, valamint az űrélettudományokkal foglalkozó intézetekben keleten és nyugaton egyaránt, a kutató-fejlesztő szakember gárda túlnyomó többsége – közvetve, vagy közvetlenül – az atombomba, a rakétatechnika, a rádiólokáció kifejlesztésén, és az emberi űrrepülés feltételeinek megteremtésén dolgozott. A hidegháború éveiben a nagyhatalmak egy atomháború megvívására készültek az európai hadszíntéren és űrhajósok részvételével a világűrben is. Versenyfutás kezdődött a tudás megszerzéséért. A tudományos kutatómunka az űrélettudományok területén is militarizálódott és elsőbbséget kapott.

Az űrverseny mindkét oldalon a titkos szolgálatok harcát is jelentette. Soha nem látott fejlődésnek indult a hírszerző tevékenység és a kémelhárítás. A nagyhatalmak között folyó titkos háború az űrversenyben kiterjedt a tudományos életre is. Mindkét oldalnak szüksége volt az ellenfél által elért legfrissebb tudományos eredményekre. A titkos szolgálatok csatornáin az információk és dezinformációk áradata indult el.

A nyugati hírszerzés félrevezetésére néha – ma már mosolyra késztető – eszközöket is bevetettek, még a kísérleti kutyák is kaptak álneveket. Az 1950-es években az emberi űrrepülés megteremtéséhez ugyanis nyugaton és keleten egyaránt, rakétákon indított űrkapszulákban állatkísérleteket végeztek. Az amerikaiak főleg majmokon, a szovjetek pedig főleg kutyákon tanulmányozták az űrrepülés kedvezőtlen élettani hatásait, és azok kivédésére szolgáló eszközöket, valamint eljárásokat. Minden információ aranyat ért, az is, hogy például egy kutya hányszor repült, milyen károsodásokat szenvedett, és hogyan zajlott a repülés utáni rehabilitációja. Annak érdekében, hogy az ellenséges hírszerzés ne tudja követni az űrkutyák állapotát, gyakran átnevezték őket. Még ma is csak a beavatottak tudnak eligazodni az űrkutya-kísérletek dzsungelében. Például Otvazsnaja és Zsemcsuznaja nevű űrkutyák 1959-ben egy R-2A jelű rakétán repültek. Otvazsnajának ez volt különböző neveken a negyedik űrrepülése, Zsemcsuznajának pedig a második. Korábban Sznyezsinkának hívták, 1960-ban pedig Zsulka néven is repült.

A Szovjetunióban például az űrkutatás szakembereit titkosították, fényképük nem jelenhetett meg, és nevük is tabu volt. A vezető szovjet repülő- és űrorvosokat álnév használatára kötelezték. Munkám során magam is jól ismertem személyesen ezeket a szovjet szakembereket. A moszkvai repülő- és űrorvosi intézetből például A. M. Genyin álneve A. M. Galkin volt. A tudományos életben O. G. Gazenkó – O. G. Gorlov nevet használhatta, és így tovább, szovjet repülő- és űrorvosi partnereink közül A. P. Kotovszkaja – A. P. Kotova, I. I. Kaszjan – I. I. Koszov, A. V. Pokrovszkíj – A. V. Petrov, A. D. Szerjapin – A. D. Szerov, V. I. Jazdovszkíj – V. I. Jakovlev, E. M. Juganov – E. M. Jugov álnéven szerepelt.

Honvédorvosok az űrkutatás kezdetén

Bár az űrkutatásban résztvevő honvédorvosoknak nem kellett álneveket használniuk, azt azért saját bőrükön tapasztalhatták, hogy munkásságuk a titkosszolgálatok kereszttüzében áll. Annak ellenére, hogy a keleti és nyugati űrkutatók egymástól elzártan dolgoztak, időnként – jól kontrollált viszonyok – között nemzetközi tudományos kongresszusokon találkozhattak. Ilyenkor a szakszolgálatok a találkozók előtt felkészítették, a kongresszusokon figyelemmel kísérték és védték, utána pedig beszámoltatták a honvédorvosokat. Tehát a magyar repülő- és űrorvostannak a hidegháború éveiben voltak nyílt fórumai is (nemzetközi és magyar egyaránt), ahol a repülőorvosok színre léphettek, illetőleg publikálhattak. Például 1952 márciusában rendezték meg az I. Honvédorvosi Tudományos értekezletet, ahol Dr. Dreissiger László repülőorvos alezredes előadást tartott. 1954-ben Dr. Szák János orvos alezredes pedig a légnyomáscsökkenés okozta központi idegrendszeri elváltozásokról és a magassági dekompressziós betegség idegkórtani problémáiról jelentetett meg közleményeket [5,6]. 1956-ban jelent meg az első magyar nyelvű repülőorvosi tankönyv. A szerzők között a korszak jeles magyar repülőorvosait találjuk. A Repülőorvostan főszerkesztője, és egyik társszerzője Dr. Galla Emil orvos ezredes volt. A szerkesztőbizottsági tagja volt Dr. Halm Tibor orvos alezredes, Dr. Lukács Sándor orvos alezredes és Dr. Szák János orvos alezredes. Az egyes fejezeteket Dr. Aczél György orvos alezredes, Dr. Borza László orvos százados, Dr. Cselkó László orvos őrnagy, Dr. Dreissiger László orvos alezredes, Dr. Galla Emil orvos ezredes, Dr. Gazdag Imre orvos százados, Dr. Gerő Andor orvos őrnagy, Dr. Halm Tibor orvos alezredes, Dr. Jóna Gábor tartalékos orvos alezredes, Dr. Lukács Sándor orvos alezredes, Dr. Pammer József orvos százados, Dr. Szák János orvos alezredes és Dr. Vida József tartalékos orvos alezredes írták.

A tankönyv a légkör ismertetésével valamint meteorológiai és aerodinamikai alapismeretekkel kezdődik, melyek ismerete számos repülés-élettani probléma megértéséhez elengedhetetlen. A könyv szerzői kitértek a műszeres repülés érzékszervi vonatkozásaira is. A második fejezetben tárgyalták a repülés élettanát, a magasság élettani hatásait, a hypoxiát, valamint a légnyomáscsökkenés fizikai hatásait. Részletesen ismertették a gyorsulások kedvezőtlen élettani hatásait, és a magaslégköri repülések sajátosságait is. A harmadik fejezetben foglalkoztak a repülés egészségtanával, a pilótakabin higiénéjével, a zajjal és a vibrációval, valamint az alacsony hőmérséklet kedvezőtlen élettani hatásaival. Itt tárgyalták a hajózók védő- és mentőfelszereléseit, a hajózó-táplálkozást, a hajózók életmódját és sportját, továbbá a hajózók kifáradásának sajátságait. Fontos részei a tankönyvnek a légieseményeket, a munkaegészségügyi kérdéseket, a repülőtéri higiénét, az üzemanyag-higiénét, valamint a légi szállítás sajátosságait tárgyaló részek is. A negyedik fejezetben ismertették az alkalmasság kérdésit, az antropometriai, belgyógyászati, szemészeti, ideggyógyászati és a fül-orr-gégészeti vizsgálatokat. A tankönyvet 115 illusztrációval, köztük színesekkel is ellátták.

Az az űrkutatás rohamos fejlődése eredményeképpen az 1960-as évekre nagyon sok új szakszó jött létre. A tudomány kommunikációs zavarainak kiküszöbölése érdekében űrszótárakra volt szükség. A honvédorvosok korabeli aktivitását jelzi, hogy 1963-ban Dr. Lukács Sándor orvos alezredes a hatnyelvű űrszótár magyar kifejezésekkel való bővítésében vett részt.