Az űrkutatás katonai vonatkozásai
1966-1974

1966-ban a Moszkva melletti Űrhajós Kiképző Központban egy titkos űrhajóscsoport alakult. Abban az időben az Űrhajós Kiképző Központ 2. számú alakulatába voltak beosztva a katonai kozmikus program űrhajósai. Állományukból szervezték meg az új „Spirál” űrhajóscsoportot az úgynevezett „50-es termék”-en való repülésre, ez volt az orbitális repülőgép egyik hivatalos fedőneve.

A csoportot kezdetben csak néhány űrhajós alkotta, az űrhajósok létszáma folyamatosan változott. G. Sz. Tyitov űrhajós-pilóta ezredes, A. P. Kuklin berepülő-űrhajós alezredes, V. G. Lazarev űrhajós-pilóta alezredes, A. V. Filpcsenkó űrhajós-pilóta alezredes, V. A. Satalov űrhajós-pilóta alezredes, G. T. Beregovoj űrhajós-pilóta ezredes kezdték meg a kiképzésüket. A megnevezésekhez tudni kell, hogy a Szovjetunióban többféle űrhajós képesítés és beosztás létezett. A hivatásos katonai űrhajósok mellett civil űrhajósok is voltak. A szovjet űrhajós jelölteket alap kiképzésük után nevezték űrhajósnak. Megkapták a berepülő-űrhajós, vagy a kutató-űrhajós képesítést. A berepülő-űrhajós volt a magasabb képesítés, őt lehetett kinevezni parancsnoknak, és fedélzeti mérnöknek. A legmagasabb űrhajós képzettség az űrhajós-pilóta , a berepülő-űrhajós-oktató, és a kutató-űrhajós-oktató volt. Ebben a rendszerben annak idején Farkas Bertalan dandártábornok és Magyari Béla ezredes kutató-űrhajós képesítést szerzett.

Űrhajós csoportjai voltak a Légierőnek, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának, az Enyergia nevű Kozmikus Rakéta Egyesülésnek, az Orvosbiológiai Problémák Intézetének, a Repülő Kísérleti Intézeteknek és még sok másnak is. A főhatóságok a különféle űrhajós csoportjaikat saját érdekeik szerint egymástól függetlenül szabadon alakíthatták ki. Azonnal szembekerültek azonban egymással, amint egy konkrét űrmisszióba történő személyzet kijelöléséről volt szó. A korabeli dokumentumok szerint a légierő és a civil szervezetek képviselői késhegyre menő harcot vívtak egymással az adott helyekért. Erről később még részletesen is szó lesz a magyar személyzet kinevezése körüli viták ismertetésénél.

A Spirál csoportot azért hozták létre, hogy az űrrepülőgépekkel (elfogó vadász-, csapásmérő-, felderítő-űrrepülőgépekkel) ellenséges légi- és űrcélokat fogjanak el, és semmisítsenek meg, valamint felderítsék és elhárítsák az ellenséges légi-kozmikus csapásokat (atombombázást), illetőleg ilyeneket végrehajtsanak ellenséges légi- és űr-, illetőleg földi célok ellen.

A légköri hiperszonikus repülést és a háborús űrrepülést Amerikában az X-15 és X-20 Dyna-Soar-Skylab-MOL-Space Shuttle programok, a Szovjetunióban pedig a Spirál-Almaz-Szaljut-Burán- programok keretében dolgozták ki.

Ebben az időben már mindkét nagyhatalomban felállították az űrparancsnokságokat, és a légi-kozmikus erőket, valamint megtervezték, illetőleg időről-időre áttervezték „csillagháborús” stratégiai elképzeléseiket.

A stratégiai célok elérésére az űrrepülőgépes és az űrrakétás megoldások kutatása párhuzamosan folyt. Az űrrepülőgépes megoldásokhoz elfogó vadász űrhajósok kellettek, a rakétás megoldásokhoz az atombombán kívül „csak” a rakéták. A katonai űrállomások és katonai űrhajók korában ismét előtérbe kerültek az elfogó vadász űrhajósok, és a nukleáris űrfegyvereken kívül megjelentek a romboló műholdak és az elektromágneses, illetőleg a lézer űrfegyverek is. A globális nukleáris megsemmisítő csapás irányítására automata mozgó harcálláspontok települtek az űrbe („Holt kéz” program), és kísérletek folytak az ember részvételével települt űr-harcálláspontok működtetésére is.

A különböző megoldásoknak voltak előnyei és hátrányai is (riasztástól a csapásmérésig, illetőleg a megsemmisítésig eltelő idő, a felderíthetőség, manőverező képesség, elháríthatóság stb). A katonai űrhajós csoportok az űrrepülőgépes és az űrállomásos stratégiai elképzelésekhez is egyaránt megalakultak keleten és nyugaton is. A folyamatosan változó stratégia miatt pedig ezek az űrhajós csoportok gyakran átfedték egymást, illetőleg gyors átszervezésre kerültek, azonban türelmes irattári nyomozómunkával ma már ezekről is sok minden kideríthető. Az űrrepülés bonyolultságát ismerve, nem lehetett könnyű dolguk az űrhajósok kiválogatását, és kiképzését végző szerveknek folyamatosan megfelelni az állandóan változó stratégiai követelményeknek. Idővel a nagyhatalmak igyekeztek az űrhadviselésbe a szövetségeseiket, a koalíciós haderők űrhajósait is bevonni.

Spirál csoportot 1969 március 21-től G. Sz. Tyitov űrhajós-pilóta ezredes vezette, aki abban az időben képesített berepülő-űrhajós-főoktató volt. A Spirál repülésre készülő 4. részleg személyi állománya időről időre változott, mások mellett V. A. Dzsanibekov űrhajós-pilóta százados is itt kapott űrhajós kiképzést. 1973-ban a Spirál csoport űrhajósait katonai orbitális repülőgép, illetőleg légköri-orbitális repülőgép csoportnak nevezték, de még ebben az évben meg is szüntették az Űrhajós Kiképző Központ 1. számú Főnökségének 4. részlegét. Így a légköri-orbitális repülőgép kísérleti repüléseit az OKB-155-ős fedőszámú A. I. Mikojan konstruktőri irodához beosztott berepülő-pilóták végezték el.

A 4. részleg első parancsnoka G. Sz. Tyitov űrhajós-pilóta vezérezredes a Spirál repülésre való négyévi felkészülés után a Szovjetunió Védelmi Minisztériumában a Kozmikus Eszközök Főcsoportfőnökségére került és mint a csoportfőnök első helyettese a többször felhasználható katonai űrrepülőgépek kutató fejlesztő munkáit irányította (Enyergija-Burán).

A Spirál programról és utódairól, a Bor és Burán űrrepülőgépekről, valamint katonai űrállomásokról később még részletesen is szó lesz. Az Interkozmosz repülések és a magyar űrrepülés szempontjából most csak arra fontos felhívni a figyelmet, hogy V. A. Dzsanibekov űrhajós-pilóta (a magyar űrrepülés idején ezredes) a Spirál programban elfogó vadász űrhajós-pilóta kiképzést kapott.

Aranysas 2014. március