A magyar űrrepülés története

IV. rész

Hogyan dőlt el, hogy ki fog repülni? Az idők során többféle verzió is napvilágot látott. Volt aki úgy vélekedett, hogy a magyarok döntötték el, volt aki pedig úgy tudta, hogy a Szovjetunióban dőlt el a kérdés. Mást tudnak az legilletékesebbek, vagyis a magyar űrhajósok, és megint mást egyes "űrszakértők".

Korábban tartotta magát az a változat, amit több helyen is közöltek, és ami szerint a szovjetek megkérdezték volna a magyarokat arról, hogy kit akarnak repültetni. E szerint a változat szerint B. Petrov akadémikus, a szovjet Interkozmosz tanács elnöke táviratban kérte volna, hogy a magyar vezetés döntsön az űrhajós személyéről. Állítólag három katonai vezető és a Honvédelmi Miniszter döntött Farkas Bertalan javára 1980. május elején. Ennek a verziónak az alátámasztására azonban még nem került napvilágra hiteles dokumentum. Az azért tudható, hogy abban az időben sok helyen és fórumon (nemcsak a Honvédelmi Minisztériumban) latolgatták, hogy melyik magyar lenne alkalmasabb az "első" szerepének betöltésére. Voltak Magyari pártiak és Farkas pártiak egyaránt. Ettől azonban még nem ők döntötték el, hogy ki repüljön elsőként, hiszen ma már kissé naivnak tűnhet minden olyan elképzelés, miszerint a magyaroknak beleszólása lett volna abba, hogy ki repüljön. A korábban titkos 3000-es kormányhatározatok hiteles dokumentumként fogadhatók el erre vonatkozóan, ezekben pedig fehéren feketén az áll, hogy a Szovjetunió fenntartja magának a jogot a űrhajó személyzetének kijelölésére.

1978. március 10-én Czinege Lajos vezérezredes, Honvédelmi Miniszter, a Minisztertanács részére megfogalmazott - 0102/2/1978. Nyilvántartási számú, egykor titkos minősítésű - előterjesztésében ismertette az űrhajósok kiválogatásával kapcsolatos körülményeket. Az előterjesztés egy 102/3/1978. Nyilvántartási számú kísérőlevéllel a Minisztertanács Titkársága vezetőjén keresztül került a Minisztertanács elé. Ebben a Honvédelmi Miniszter leírta, hogy a magyar űrhajósokkal kapcsolatos határozathozatal már megtörtént - vagyis a magyar Minisztertanácsnak döntési jogosultsága ebben a kérdésben akkor nem volt - csupán tájékoztatás céljából készült a miniszteri előterjesztés. "Kedves Varga Elvtárs! Telefonbeszélgetésünkre hivatkozva mellékelten küldöm az űrhajós-jelöltek kiválasztásáról készült jelentést. Kérem szíves intézkedésedet annak alapján a javasolt határozat-tervezet jóváhagyására. Kérem továbbá, hogy a minisztertanács tagjai - figyelembe véve, hogy a testületi határozathozatal már megtörtént - alapvetően tájékoztatás céljából kapják meg a jelentést a hozzá csatolt életrajzzal együtt. Budapest, 1978. március 10. Elvtársi üdvözlettel (Czinege Lajos)".

Annak idején magam is megkaptam az űrhajós kiválogatásra vonatkozó szovjet szabályzat szövegét, amiben olvasható volt, hogy "...az űrhajós alkalmassági vizsgálatok legfőbb szerve a Szovjetunió Legfelsőbb Orvosi Bizottsága...", vagyis a szovjet fél a VSZ tagállamok által felkínált űrhajósjelöltek végső alkalmasságának elbírálási jogát nem ruházta át, a kijelölt személyzet repülésre bocsátását saját hatáskörben tartotta fenn. Annak nyomát, hogy a személyzetről kizárólag a szovjet hatóságok döntöttek, a 3446/1976. számú, egykor titkos kormányhatározatban is fellelhetjük. "...A Minisztertanács egyetért azzal hogy a szovjet űrhajók és űrállomások személyzetének állományába magyar állampolgárok felvételt nyerjenek és az 1978-85 közötti időszakban - az illetékes szovjet szervek javaslatának megfelelően - űrutazásokban részt vegyenek...".

Kezdetben nem egyetlen űrrepülésről volt szó, az egyetértő minisztertanácsi határozat egy hosszabb - hét éves - időszakra született. A Honvédelmi Miniszter 0102/2/1978. számú, egykor titkos jelentése is utalt arra, hogy a magyar űrrepülésekre hosszú távon is kell számítani. A ROVKI helyzetét taglaló részben arról írt, hogy az űrhajósok orvosi ellenőrzése két repülés közötti időszakban hosszú távú feladat, aminek elvégzéséhez a ROVKI további fejlesztésére van szükség, centrifugát és további orvosi berendezéseket kell vásárolni. "...A szovjet szakértői bizottság véleménye szerint az űrhajós-jelöltek előzetes kiválogatásában magas színvonalú munkát végeztek az érintett szakemberek, a Magyar Néphadsereg Repülő Orvosi Vizsgáló és Kutató Intézette. A munka során az is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány fontos vizsgálat elvégzéséhez nem rendelkezünk megfelelő berendezésekkel (centrifuga és néhány funkcionális vizsgálat elvégzését biztosító berendezés). Abból kiindulva, hogy a világűr kutatásában való részvételünk, ehhez az űrhajósok kiválogatása, előzetes felkészítése, majd pedig két repülés közötti időszakban azok gyakorlatban tartása és rendszeres orvosi ellenőrzése hosszú távú feladat, ezek végrehajtására - az együttműködő szervek közösen - a Magyar Néphadsereg Repülő Orvosi Vizsgáló és Kutató Intézetét célszerű alkalmassá tenni..."

Vagyis itt az olvasható, hogy az űrhajósok két repülés közötti időszakában gyakorlatban kell őket tartani, valamint rendszeres orvosi ellenőrzésük hosszú távú feladat. És ez így is volt. Az űrrepülés után még évekig a rendszeres éves ROB vizsgálatokat a magyar űrhajósokon rendre elvégeztük, "rendszerben tartottuk" őket. Az igaz, hogy "titokból" az űrrepülés után-vizsgálatainak neveztük ezeket, de számítani kellett az újabb repülésekre is. Amikor Magyari Béla űrhajós alezredest betegsége miatt a repülésről le kellett tiltanunk, komolyan szóba jött, hogy Buczkó Imre repülő alezredest állítsuk a helyére. A gyorsan változó politikai környezet miatt azonban a kérdés hamarosan elvesztette aktualitását.

Ezekben az években a NATO repülő- és űrorvosi intézeteihez hasonlóan, a VSZ tagállamai is törekedtek a kor színvonalán felszerelt, decentralizált repülő- és űrorvosi intézetek felállítására. Az európai hadszíntéren a VSZ tagállamok közül a lengyeleknek, bolgároknak és az NDK-soknak volt használható centrifugájuk. A legkorszerűbb, az újonnan épített NDK-s centrifuga volt. Magyarország nem rendelkezett az előírt centrifugával, vadászpilótáinkat a lengyelekhez hordtuk centrifuga vizsgálatra. A miniszteri jelentésben leírtak arra utaltak, hogy a magyar centrifuga megépítése az VSZ űrrepülések idején már elodázhatatlanná vált. Egy centrifuga megépítése pedig nagyon sok pénzbe került már akkor is, a Magyar Néphadsereg egyik nagyberuházása lett volna, ezért került a minisztertanácsi tájékoztatóban is külön megnevezésre. A tervek elkészítéséhez a magyar repülő- és űrorvosok tanulmányozták a működő és szóba jöhető centrifugákat. Én magam az orosz, bolgár, jugoszláv és a korszerű NDK-s centrifuga előnyeivel és hátrányaival ismerkedtem meg, és mivel ott vizsgáltuk a magyar vadászpilótáinkat, gyakorlatban ismertük a lengyel centrifugát is. Ezek alapján már el tudtam készíteni a magyar centrifuga előzetes műszaki-harcászati követelményrendszerét, és hamarosan megindulhatott a tervezés és az ajánlatok bekérése is. A sors iróniája, hogy - akkori szóhasználattal - egy nyugatnémet cég ajánlata volt számunkra a legmegfelelőbb. A tervek ma is megvannak, a centrifuga megépítésére azonban a katona-politikai változások miatt már nem került sor.

Figyelemre méltó a 3446/1976. számú minisztertanácsi határozatban az űrrepülések katonai mivoltára utaló kitétel is - katonás megfogalmazással "a szovjet űrhajók és űrállomások személyzetének állományába" kerültek a VSZ elfogó vadász pilótái. Az állomány katonai szakszó, ha polgári ügyről lett volna szó, akkor civilesen "a személyzet tagjainak sorába" nyertek volna felvételt. Továbbá az űrrepülés kérdéseiben a Honvédelmi Miniszter döntő részvétele is az űrrepülés katonai jellegét tükrözte. Az űrhajósokat nem szerelték le, hivatásos állományban maradtak, hivatalosan a Honvédelmi Miniszter búcsúztatta őket a Szovjetunióba - katonai kiképzésre - történő kiutazásuk előtt.

Az idézett dokumentumok tehát arra utalnak, hogy az úgynevezett Interkozmosz űrrepülések katonai jellegűek voltak, a VSZ elfogó vadászrepülőinek hosszú távú űrhajós kiképzését szolgálták, a hidegháborús űrhadviselés részét képezték, az űrhajósokkal kapcsolatos döntési jogkörök pedig kikerültek a nemzeti hatóságok kezei közül a szovjet hatóságokhoz.

Megalapozottnak tűnik, hogy a döntés Farkas, vagy Magyari repültetésével kapcsolatban nem Magyarországon született, még akkor sem, ha ilyen (politikai?) kérés érkezett volna valamelyik szovjet szervezettől Magyarországra, vagy erre vonatkozó megbeszéléseket bárki is folytatott volna Magyarországon.

Maguk az űrhajósok is így tudják. Szinte minden interjú és közönségtalálkozó kötelező témája volt, hogy ki döntötte el melyikük repüljön, hiszen mind a ketten alkalmasak lettek volna a feladat végrehajtására. Űrhajósaink pedig földöntúli türelemmel - olykor tréfásan is - rendre megválaszolták, hogy a szovjet hatóságok 1979 januárjában hirdették ki számukra, hogy kikből áll az alapszemélyzet, és kik lesznek a tartalékok. Ennek tudatában készültek az űrrepülésükre. Farkas Bertalan repülő főhadnagy nyilvánvalóan azzal az örömmel vett részt a kiképzésen, hogy szerencsés esetben ő lehet az első magyar űrhajós, Magyari Béla repülő főhadnagy pedig azzal a reménnyel - hogy ha bármilyen probléma adódna - még előléphet a repülő személyzet tagjává.

Egy interjúban Magyari Béla tréfásan azt mondta, hogy "Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a csodának. Elgáncsolhattam volna Bercit, hogy törjön el a lába, és én repüljek, de ilyesmi meg sem fordult a fejemben. Büszke vagyok arra, hogy én foghattam először kezet az első magyar űrhajóssal..." Szatmári Jenő István riporternek is nem kevésbé viccesen, így nyilatkozott: "Kettőnk között sosem volt véres rivalizálás kérdése, ha Bercit kérdezték, hogy miért ment ő, tréfával válaszolt: mert ő a magasabb, 41-es a lába, és 6 hónappal idősebb. Ha engem faggattak, hogy miért nem én, azt mondtam: mert repülés előtt tiszta szesszel kell lemosni az űrhajóst, s a vékony Bercinek elég volt fél liter, nekem meg három liter kellett volna. A Takarékossági Világnap is akkoriban volt, így hát megspórolhattak 2 és fél liter csisztyíj alkoholt."

Mindenesetre űrhajósaink emberi nagyságára jellemző volt, hogy ebben a nem könnyű helyzetben is meg tudták őrizni méltóságukat, nem kezdtek egymás ellen harcolni, baráti viszonyukat fenn tudták tartani. Nem mondhatjuk el ezt más űrhajósokról, akik egymás feljelentgetésével, vagy éppen lejáratásával próbáltak előnyre szert tenni. Más Interkozmosz pilótáknál előfordult, hogy a tartalékok - nem tudván elviselni nehéz helyzetüket, és másodhegedűs szerepüket - nemtelen eszközökkel igyekeztek előbbre jutni, illetőleg az ünneplésből és a dicsőségből részesülni.

Azt is tanúsíthatom, hogy űrhajósaink semmilyen téren nem hoztak szégyent hazánkra. Nemcsak azzal vívták ki környezetük elismerését, hogy nemes vetélkedésük idején is megőrizték barátságukat, hanem azzal is, hogy szorgalmuk, tanulni vágyásuk is átlagon felüli volt. Kiképzésük idején gyakran látogattuk ("ellenőriztük egészségi állapotukat") őket a Csillagvárosban, instruktoraikkal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és mindig csak elismerő szavakat hallottunk előmenetelükről. Az Interkozmosz űrhajósok csapatában ők voltak a "bezzeg a magyarok". Vidámak és udvariasak, szorgalmasak és fáradhatatlanok, érdeklődők és jól képzettek voltak. Valeríj Rjumin űrhajós, a Szaljut-6 alapszemélyzetének tagja, így jellemezte őket: "Azonnal felhívták magukra a figyelmet. Mindkettőjük bajuszos, ami nálunk a hadseregben szokatlan. Mindketten kitűntek daliás megjelenésükkel, hangsúlyozott kimértségükkel, vidámságukkal, elválaszthatatlanságukkal, az orosz nyelv jó ismeretével, s valami fiatalos nekibuzdulás áradt belőlük. Úgy mondanám, hogy mindig ragyogott a szemük. A műszaki dolgokról mindent tudni akartak, s mindig a részletekig hatoltak, sőt, talán mélyebbre. Jóleső érzés volt látni, ahogyan egymást segítették, bár tudták, hogy kettejük közül csak az egyik repül majd. Nyíltszívű emberek, mindkettő megtetszett nekem."

Ha tehát a Szovjetunióban dőlt el, hogy melyikük repüljön, akkor mégis ki döntötte el? Milyen érdekek csaptak össze egy-egy személyzet kijelölésénél? Ennek megértéséhez egy kis kitérőt kell tennünk.

A hidegháború éveiben az űrrepülés még tisztán katonai vállalkozás volt. Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának és a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának alárendeltségében a légierő feladata volt az űrrepülés ügyeinek felügyelete és irányítása. A légierő tisztjei közül választották ki az űrhajósokat. Az űrrepülés a katonai repülésben bevált előírások és szabályzatok szerint zajlott. Minden esetben harci feladatként a légierő jelölte ki a soron következő személyzetet. Szóba sem jöhetett, hogy a légierő dolgaiba bármilyen civil főhatóság beleavatkozzon. Más kérdés, hogy a média a világűr meghódításáért (a politikai hatalom megszerzéséért) indított űrversenyt eközben a világűr békés meghódításának, a tudományos kutatások újabb területének tüntette fel.

A világűr békés meghódítóinak feltüntetett Interkozmosz űrhajósok katonák voltak, csakúgy, mint amerikai kollégáik. A kép a csillagvárosban, a Gagarin emlékmű előtt készült. Balról: G. Ivanov bolgár, D. Dediu román, Farkas B. magyar, A. Alekszandrov bolgár, M. Tamayo kubai, Magyari B. magyar, D. Prunáriu román, A. Lopez Falkon kubai, D. Gurragcsa mongol és M. Ganzorig mongol űrhajós jelöltek.

Mindazonáltal az űrrepülés addig soha nem tapasztalt bonyolult mérnöki feladatot jelentett. A konstruktőri munka felértékelődött. A politika által óhajtott és kikövetelt űrrepülési siker sokkal inkább a tervezőirodák teljesítményén múlott, sem mint a légierőén. Az űrkutatásnak "atyjai" születtek. Az Egyesült Államokban a rakéta konstruktőr Wernher von Braun, a Szovjetunióban pedig Sz. Koroljov lett a politika kegyeltje, akik mellett a nagyhatalmak vezérkari főnökei, de még a védelmi minisztériumok sem nagyon tudtak "labdába rúgni". Az űrversenyben szoros határidők voltak, a politika sikerekre vágyott. Propaganda szempontból sokat számított, hogy mikor érünk a Holdra, vagy mikor indul a rakéta - ezekre a kérdésekre pedig nem a vezérkari főnökök, hanem a konstruktőrök tudtak válaszolni.

Ezt kihasználva a konstruktőri irodák döntő befolyást igyekeztek szerezni az űrrepülés területén is, a legénység kijelölésébe is bele akartak szólni. Azzal érveltek, hogy a mérnöki végzettségű, a tervezőirodákban gyakorlatot szerzett űrhajósok alkalmasabbak a kísérleti repülések lebonyolítására, mindenkinél jobban ismerik az űrhajót, hiszen részt vettek a tervezésében. És ez igaz is volt, mert abban az időben minden űrrepülés kísérleti repülés volt. Még Farkas Bertalan űrhajós százados repülése is igen kockázatos volt, hiszen az előző Interkozmosz repülés, a Szajuz-33 űrhajó hajtómű hibája miatt majdnem katasztrófával végződött. Emiatt a Szaljut-6 űrállomásra a Szojuz-32 űrhajóval feljutott alapszemélyzetet - V. Ljahov, és V. Rjumin űrhajósokat - az eredetileg Kubaszov-Farkas párosnak előkészített Szojuz-34-el kellett menteni, és lehozni a Földre. A hiba kijavítása után az új Szojuz űrhajót ugyan Farkasék előtt automata üzemmódban kipróbálták, sőt a Szojuz-35 sorozatszámú űrhajón az új alapszemélyzet L. Popov, és V. Rjumin be is repülték, azonban Valeríj Kubaszov, és Farkas Bertalan mégiscsak egy új-szériás hajtóművel repült, ennek minden kockázatával együtt. A hidegháborús szovjet rakétakorszak nagy öregje B. Csertok egy interjújában a szája szélén kesernyés mosollyal mondta el, hogy "...azokban az években olyan nagy kockázatot vállaltunk, amit ma már nem tennénk meg..."

A légierő persze mindkét nagyhatalomban késhegyre menő küzdelmet folytatott érdekei megtartásáért. Ma már tudjuk, hogy ennek a harcnak az Interkozmosz repülésekre, és így a magyar űrrepülésre is hatása volt. Amikor a Szovjetunióban párba válogatták a magyar űrhajósokat arra lehetett számítani, hogy a Dzsanibekov-Magyari párosnak van nagyobb esélye a repülésre, mert még nem volt példa arra, hogy egy civil (esetünkben V. Kubaszov) legyen egy szovjet űrhajó parancsnoka. Tévedtünk. 1978-ban a szovjet-csehszlovák katonai legénység komplex záró-vizsgáján kitört botrány hozzájárult ahhoz, hogy - habár ideiglenesen - de mégis győzzön az Enyergia lobbi, és két civil űrhajós (N. Rukavisnyikov, és V. Kubaszov) kapjon űrhajó parancsnoki kinevezést.