A magyar űrrepülés története

III. rész

A Varsói Szerződés űrrepüléseinek hátteréről és a színfalak mögött zajló korabeli eseményekről korábban keveset lehet tudni. Ezek az információk sokáig a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3322/1966. számú kormányhatározatának hatálya alá estek, ezért nem lehetett róluk beszélni.

A korabeli rendelkezések ugyanis előírták, hogy "A világűr kutatásában és hasznosításában részvevő szocialista országok a nemzetközi együttműködés folyamán olyan szigorúan titkos és titkos műszaki eszközöket és dokumentációkat használnak, amelyekkel kapcsolatos adatok kiszivárgása vagy ezek elvesztése kárt okozhat..." A résztvevő országoknak ezért intézkedéseket kellett hozniuk az "együttműködés titkos voltának megszervezésére és megvalósítására..., valamint az együttműködés során nyert titkos és szigorúan titkos információk megőrzésére". A titkok minél eredményesebb megőrzése céljából csak nagyon kevesek tudhattak a dolgokról, ezért azt is előírták, hogy "A világűr kutatására és felhasználására irányuló titkos munkában csak azon tudományos munkatársak, szakértők és műszaki dolgozók vehetnek részt, akiknek erre illetékes hatóságoktól engedélyük van". Ez nem volt valami VSZ-beli különlegesség, hiszen ne feledjük a nagyhatalmak ebben az időben egy - a világűrben is zajló - atomháború megvívására készültek, így hasonló rendszabályok voltak érvényben a NATO-ban is. És azt se feledjük, hogy a Szovjetunióhoz hasonló módon az Egyesült Államok is igyekezett koalíciós partnereit bevonni az űrfegyverkezésbe.

A VSZ-ben az űrkutatással foglalkozó repülő- és űrorvosok szoros munkakapcsolatban álltak egymással, ezért az űrrepülések idején első kézből értesülhettünk a kiválogatás kulisszatitkairól is.

Szovjet előírásra az Interkozmosz űrhajósok kiválogatása minden országban azonos módon történt. A VSZ tagállamoknak megküldött repülő- és űrorvosi szabályzat szerint az űrhajós jelölteket olyan vadász- és vadászbombázó repülőgépvezetők közül kellett kiválogatnunk, akik "megfelelő" repülési gyakorlattal rendelkeztek. Előnyben kellett részesítenünk az osztályba sorolásuk alapján nagyobb elméleti és gyakorlati kiképzettségi szintű elfogó vadászrepülőgép-vezetőket, a harci feladatot eredményesen teljesítőket (pl. a rakéta éles lövészeten kiváló minősítésűeket), és a bonyolult repülési helyzeteket eredményesen megoldó vadászpilótákat (pl. sérülés nélküli sikeres katapultáltakat, vagy hajtómű leállás utáni sikeres légiindítást teljesítő pilótákat).

Az elsődleges orvosi kiválogatást a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának az a (1970. évi 40. számú) parancsa rendelte el, amely ezekben az években a VSZ tagállamokban hatályos volt. Munkánkat ennek a II. rovata, valamint a 2. számú mellékletben megfogalmazott követelmények figyelembe vételével végeztük. Mindez számunkra nem volt újdonság, hiszen a szuperszónikus vadász- és vadászbombázó pilótáinkat már évek óta e szerint a "kettes rovat szerint" minősítettük. Az orvosi és orvos-pszichológusi minősítések és vélemények mellett a ROB döntésnél figyelembe vettük az ejtőernyős ugrások, gyakorló katapultálások, illetve a repülési feladatok végrehajtásának eredményeit is.

Ezután az űrhajós követelményeknek megfelelő jelölteket intézeti kivizsgálásra rendeltük be a nemzeti repülőorvosi intézetekbe, Magyarországon a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetbe. Ezt neveztük a második fokozatnak. Az itt elvégzett vizsgálatok alapján egy "alkalmas a Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Központban elvégzendő kliniko-fiziológiai vizsgálatokra" minősítésű csoportot hoztunk létre, akik a hivatalos szovjet megnevezés szerint a "pályázó" státuszt kapták meg.

Közülük a helyszínre (Magyarországon a ROVKI-ba) utazó Szovjetunió Légierejének Központi ROB tagjai nemzetekként négy-négy jelöltet választottak ki. Ők a VSZ tagállamokból a Szovjetunióba utaztak, ahol a Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Központban a "Szovjetunió űrhajós jelöltjeinek alkalmassági vizsgálatát végző Legfelsőbb Orvosi Bizottság", mint hatóság elé kerültek.

Itt jegyzőkönyvezték, hogy a jelölt átment az űrhajós kiválogatás különböző lépcsőfokain, és teljesítette a kliniko-fiziológiai-, valamint a speciális terheléses vizsgálatokat. A kivizsgálás során megállapították, hogy "egészséges", miközben egy részletes felsorolásban rögzítették a jelölt alkalmasságát nem befolyásoló szervezeti sajátságait (pl. gerinc csigolyákon régi katapultálási sérülés gyógyult nyoma látható funkció károsodás nélkül, vagy emelkedett gyomorsav értékei vannak, vagy valamilyen más laboratóriumi eltérése van, és így tovább). Rögzítették, hogy fizikai kondíciója és edzettségi szintje kiváló, vagy jó, illetve, hogy a különböző terhelési próbákat kielégítően, vagy jól viseli-e el. Végül megkapta a "II. rovat szerint alkalmas (ideiglenesen nem alkalmas, vagy véglegesen nem alkalmas) a kozmikus programban való részvételre" minősítést. Ez jelentette a kiválogatás végleges, harmadik fokozatát.

A szabályzat fenntartotta a szovjetek irányító szerepére vonatkozó jogokat, kimondta, hogy "az űrhajós alkalmassági vizsgálatok legfőbb szerve a Szovjetunió Legfelsőbb Orvosi Bizottsága" (vagyis a Légierő Központi ROB-ja), és intézkedett arra vonatkozóan is, hogy "az űrhajós jelöltek orvosi kiválogatásának munkáját minden szinten a Szovjetunió Légiereje irányítja".

A jegyzőkönyveket I. M. Rudnij altábornagy (aki a VSZ-berkekből jó ismerősünk volt), a Legfelsőbb Orvosi Bizottság elnöke (valójában a Légierő Központi ROB elnöke) és helyettese írta alá. I. M. Rudnij mellett repülő- és űrorvosi kérdésekben döntő szava az orvosi végzettséggel is rendelkező V. G. Lazarev űrhajósnak volt, aki a szovjet katonai űrrepülés nagyágyújának számított. 1966-tól kezdve vett részt űrhajós orvosként a titkos, katonai programokban, a Spirál program űrhajósaként képezték ki, majd az "Almaz" katonai űrállomásra kapott átképzést. A szovjet Hold-programban is részt vett. 1976-ban bízták meg a VSZ tagállamok űrhajósainak kiválogatását végző Űrhajós Kiképző Központ repülőorvosi bizottságának vezetésével. Az esetek többségében ő vezette VSZ tagállamokba utazó szovjet ROB delegációját. Felügyelte a nemzetközi személyzetű missziók felkészítését.

Az úgynevezett Interkozmosz űrhajósok (valójában a VSZ elfogó vadászpilóták) kiválogatását három csoportban végezték. Az első három vegyes nemzetiségű űrrepülés résztvevői alkották az első csoportot, amely a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság űrhajósaiból állt. 1977-ben indult a második kiválogatási sorozat a Bolgár Népköztársaság, Magyar Népköztársaság, Kubai Köztársaság, Mongol Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság részvételével. 1979-ben a Vietnámi Szocialista Köztársaság is "belépett" az Interkozmoszba, így le kellett folytatni a harmadik kiválogatást is.

Miért pont Csehszlovákia lett a harmadik állam a Szovjetunió és az Egyesült Államok után, amelyik kijutott az űrbe? Hogyan dőlt el a sorrendiség kérdése?

Megoszlanak a vélemények, de sokan tudják, hogy a sorrendiséget illetően a tagállamok képviselői között heves viták alakultak ki, és a kérdést - mint mindent - a szovjetek döntötték el politikai megfontolások alapján.

Az első három állam kiemelésének hivatalos indoka az volt, hogy egyrészt ezek az országok már a kezdetektől részt vettek a fedélzeti műszerek és berendezések kidolgozásában, másrészt pedig ezek az országok voltak képesek leghamarabb elkészíteni saját űrhajósaik kutató munkáját. Közelről ismerve a VSZ repülő- és űrorvosi kutatómunkájának terveit, résztvevőit, az egyes tagállamokban folyó kutatások volumenét, kijelenthetem, hogy ez az indoklás nem állja meg a helyét. Ennek a verziónak ellentmondanak a VSZ-ben folyó tudományos kutatómunkáról szóló jegyzőkönyvek és jelentések.

A három "kiemelt" állam elsődlegessége valójában politikai megfontolásokból fakadt. Mai orosz vélemények szerint a csehek elsőségének a VSZ katonai beavatkozásának 10. évfordulója lehetett az oka. A sorrendet illetően pedig köztudott, hogy a szovjetek először a cseh-német-lengyel sorrendet javasolták, azonban a lengyelek erőteljes tiltakozása miatt, a szovjetek a következő munkaértekezleten már a cseh-lengyel-német sorrendet "javasolták".

A második csoport a cirill abc sorrendjében repült. Egyes akkori szovjet vélemények szerint ez a sorrend sem volt véletlen, Nicolae Ceausescu román pártfőtitkár ellen irányult, akinek a VSZ-ben betöltött "önállóskodását" kívánták ilyen módon is büntetni. Mindenesetre a román űrhajós repült utoljára, még a később kiválogatott vietnámi űrhajós is megelőzte, aki majdnem egy évvel korábban repülhetett, mint a román űrhajós.

A szovjetek a VSZ pilótái közül kezdettől fogva nemzetenként 2-2 űrhajós kiválasztását és kiképzését tervezték. A jelöltek kiválasztása a delegáló országok feladata volt. Már a jelöltkiválogatásnál megfigyelhető volt azonban a "fogadó fél" beavatkozása. Mivel az orosz nyelvre történő átírásban előnytelen hangzású lett volna néhány jelölt vezeték, vagy keresztneve, ezért a szovjetek név változtatásra tettek javaslatot. Bulgária, Mongólia, Románia és Lengyelország esetében került erre sor. Először a bulgár űrhajós Georgi Kakalov nevét kellett Ivanovra változtatni, azután a mongol tartalék nevét változtatták Majdarzsavin Ganhujag-ról Ganzorig-ra. A román dublőr átkeresztelése könnyen ment Mitica Dediu-ból a jobban hangzó Dumitru Dediu lett. Bár a lengyel űrhajós nevét nem változtatták meg, maradt Miroslaw Hermaszewski, az összes szovjet írásban kivétel nélkül mégis Germasevszkíj lett.

A VSZ repülések céljaira a szocialista országokból összesen 18 űrhajós kapott kiképzést, amely lehetővé tette, hogy 9 nemzetközi legénység repüljön szovjet űrhajósok parancsnoksága alatt.

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság űrhajósait 1976 szeptemberében 179 szuperszónikus vadászpilóta közül választották ki az éves ROB adatai alapján. A 25 és 35 év közöttiek közül 24 pilótát hívtak be intézeti kivizsgálásra. Soraikból alkalmasnak talált nyolc jelöltet mutatták meg a Prágába látogató V. Lazarev által vezetett szovjet bizottságnak. Közülük 1976. október 21-25 között Ladislav Klíma, Oldrich Pelcak, Vladimír Remek és Michael Vondrousek lett a befutó, ők utaztak Moszkvába, ahol mind a négyen alkalmasnak bizonyultak és V. Remek és O. Pelcak kapott lehetőséget az űrhajóskiképzésre.

A lengyelek űrhajós kiválogatása rendhagyó volt, ők - mivel az 1974-es moszkvai repülő- és űrorvosi munkaértekezleten értesültek a kiválogatásról - saját szakállukra, a hivatalos bejelentés előtt már készen is voltak 1976 áprilisában 71 vadászpilótájuk elsődleges kiválogatásával. (Mint arról előzőekben már volt szó, a szovjetek "hivatalosan" csak később, 1976 júliusában és szeptemberében jelentették be az űrrepülést az Interkozmosz tagállamok képviselőinek.)

A hivatalos bejelentéshez képest az NDK-sok is hamarabb kezdték a kiválogatásukat, de ők - igazodva a bejelentés dátumához - "csak 1976. július végére lettek készen" 30 vadászpilótájuk elsődleges kiválogatásával.

A másodlagos, intézeti kivizsgálás aztán már mind a három országban "szabályszerűen" 1976 augusztusában és szeptemberében zajlott. Ebben a stádiumban a csehek 8, a lengyelek 16, a németek pedig 10 repülőgépvezetőjüket nyilvánították - mint nemzeti hatóságok - alkalmasnak. V. G. Lazarev űrhajós orvos által vezetett szovjet ROB végiglátogatta a három országot, és nemzetenként 4-4 pilótát választott ki, akiket 1976. november 10-én Moszkvába küldtek. Az Űrhajós Kiképző Központban elvégzett vizsgálatok alapján 1976. november 24-én minősítették őket. A csehek közül csak ketten kaptak alkalmas minősítést, a lengyelek és a németek mind a négyen alkalmasnak bizonyultak. Közülük a nemzeti ROB-ok véleménye alapján jelöltek ki 2-2 pilótát a kiképzésre. Így alakult ki a VSZ első 6 fős csoportja, akik 1976 decemberében kezdték el a kiképzésüket, és 1978-ban közülük hárman sikeresen teljesítették is űrrepülési feladataikat.

Az Interkozmosz űrhajósok második csoportját 1977-ben választották ki az első csoporthoz hasonló módon. Ezek az országok azonban különböző fejlettségi szinteken álltak, voltak közöttük olyanok is, akik nem tudták teljesíteni a szigorú életkori vagy katonai előírásokat. Magyarországon és Kubában probléma mentesen zajlott az űrhajós kiválogatás, elegendő számú vadászpilóta bizonyult alkalmasnak.

A többi országban azonban nehézségek merültek fel. Bulgáriában például kiderült, hogy nincs elegendő 25-35 éves jelölt, ezért engedményeket kellett tenni, és az életkori határokat kiterjesztették. Romániában is változtatni kellett az életkori megkötöttségeken, miközben nemcsak a katonai pilótákra, hanem a mérnöki végzettségű katonákra is kiterjesztették a válogatást. 1977 áprilisára pedig már a polgári mérnök hallgatók köréből is válogattak. Mégsem látszott biztosítva a szükséges létszám, ezért újra vizsgálni kezdték az előzőleg már megvizsgált vadászrepülő állományt. Mongólia esetében hasonló volt a helyzet, itt egyszerűen nem volt elegendő katonai pilóta, akik közül válogatni lehetett volna, ezért itt is kénytelenek voltak a polgáriak körére kiterjeszteni a válogatást.

1977 decemberére mégis összejött valahogy a második csoport "középdöntős mezőnye". 6 bolgár, 7 magyar, 9 kubai, 4 mongol, és 5 román jelöltből állt az a csapat, amelyikből a szovjet központi ROB a helyszínen ezúttal is 4-4 jelölt Moszkvába utazását engedélyezte Románia kivételével, mert itt csak 3 alkalmas jelöltet találtak. Moszkvában a jelöltek alkalmasnak bizonyultak itt is egy román kivételével. Közülük most is nemzetenként 2-2 pilóta jutott tovább a nemzeti ROB bizottságok rangsorolását elfogadva.

Az Interkozmosz űrhajósok második csoportja a csillagvárosi Űrhajós Kiképző Központban. Balról: Georgi Ivanov bolgár repülő őrnagy, Dumitru Dediu román mérnök főhadnagy, Farkas Bertalan magyar repülő főhadnagy, Alekszandr Alekszandrov bolgár repülő főhadnagy, Arnaldo Tamayo Mendez kubai repülő alezredes, Magyari Béla magyar repülő főhadnagy, Dumitru Prunariu román repülő mérnök főhadnagy, Jose Armando Lopez-Falcon kubai repülő százados, Zsugderdemidijn Gurragcsaa mongol repülő mérnök százados, Majdarzsavin Ganzorig mongol mérnök százados.

Ilyenképpen alakult meg a második, 10 fős csoport. A mongolok csak később, áprilisban tudtak csatlakozni a csoporthoz.

1980 áprilisában, a Csillagvárosban készült fényképen, az Űrhajós Kiképző Központ alapításának 20. évfordulója tiszteletére rendezett díszünnepségen G. T. Beregovoj űrhajós altábornagy, az Űrhajós Kiképző Központ parancsnoka köszönti Farkas Bertalan űrhajós századost, a vidám Interkozmosz űrhajósok társaságában. Jobbról: M. Hermaszewski repülő alezredes, J. A. Lopez-Falcon repülő százados, S. Jähn repülő alezredes, Farkas Bertalan repülő főhadnagy, Zsugderdemidijn Gurragcsaa repülő mérnök százados, Alekszandr Alekszandrov repülő főhadnagy és Georgi Ivanov repülő őrnagy.

A bolgár és a magyar űrhajósok gyorsított kiképzést kaptak, hiszen a bolgár repülés 1979 tavaszára, a magyar pedig 1979 nyarára volt tervezve. Mint ismeretes, a hajtómű üzemanyag pumpájának meghibásodása miatt a bolgár űrrepülés majdnem katasztrófával végződött, ezért a magyar űrrepülést 1980 májusára halasztották. Még ebben az évben repült a vietnámi, és a kubai űrhajós, 1981-ben pedig a mongol és a román űrhajós is kijutott az űrbe.

Az Interkozmosz űrhajósok és parancsnokaik csoportképe a csillagvárosi Űrhajós Kiképző Központ tanulmányi épülete előtt készült felkészítésük idején. Az első sorban jobbról a harmadik Magyari Béla repülő főhadnagy, a hátsó sorban jobbról a harmadik Farkas Bertalan repülő főhadnagy.

A vietnámi űrhajós kiválogatását eredetileg nem tervezték, később azonban erre mégis sor került. A sietség nagy volt, bár a vietnámi csatlakozást csak májusban írták alá, a vietnámi űrhajós kiválogatást már korábban (februárban) elkezdték, és a kiképzésük is egy hónappal korábban, még áprilisban megkezdődött. Itt is megfigyelhető volt tehát, hogy a katonapolitikai döntés megelőzte annak deklarálását és bejelentését. Sietni kellett, hiszen a döntésnek megfelelően - a cirill abc szerint - a vietnámi űrrepülésnek az 1979 nyarára tervezett magyar űrrepülés után kellett volna következnie.

A kiválogatáson, csak az amerikaiak ellen harcoló katonai pilóták vehettek részt. A helyszínre utazó szovjet ROB 7 jelölt közül választotta ki azt a három repülőgépvezetőt, aki Moszkvába utazhatott. Közülük a legtapasztaltabb vietnámi "ász" pilóta Nguyen Van Coc volt, aki az amerikaiak felett 9 légi győzelmet aratott, Pham Tuan pedig ekkor már - egy amerikai B-52-es lelövéséért - a Vietnámi Szocialista Köztársaság Fegyveres Erőinek Hőse kitüntetés birtokosa volt. A harmadik jelölt Bui Than Liem is 2 légi győzelemmel büszkélkedhetett. Közülük Bui Than Liem és Pham Tuan került kiképzésre. Azonnal kijelölték szovjet párjukat, és gyorsított kiképzésben készültek űrrepülésükre, amire 1980-ban került sor.