A magyar űrrepülés története

II. rész

1974-ben a moszkvai repülő- és űrorvosi munkaértekezleten ismertették velünk először az űrhajós kiválogatás módszereit, ami után VSZ titkos ügyviteli csatornáin hamarosan kézhez kaptuk az űrhajós kiválogatásra vonatkozó írásos anyagokat is.

A ROVKI 1964-ben költözött Kecskemétre, felszerelése, állománytáblája a magyar légierő pilóta jelöltjeinek kiválogatására, a kiképzettek időszakos orvosi vizsgálatára, valamint repülő- és űrorvosi kutatás végzésére tette alkalmassá. Az űrrepülés ennél magasabb szakmai színvonalat követelt. A ROVKI tudományos parancsnokhelyetteseként rám hárult az a feladat, hogy az intézetet felkészítsem. Javaslataim zöld utat kaptak, megalakult a repülés élettani vizsgáló- és kutató-osztály, és a termobarokamra üzemeltető csoport. Létrejött a funkcionális diagnosztikai osztály, jelentősen bővült, és önálló osztály szervezést kapott a pszichológia és az orvosi klinikai laboratórium is. Tanfolyamokat és referáló üléseket szerveztem, amelyeken az intézet orvosi kara fokozatosan elsajátította az űrorvostan elméleti és gyakorlati kérdéseit. Nagy segítséget jelentett, hogy időközben Dr. Kálóczy József orvos őrnagy és Dr. Bognár László orvos őrnagy is elvégezte a Kirov Katonaorvosi Akadémiát, így már hárman rendelkeztünk űrorvosi képzettséggel.

A magas szakmai követelményrendszernek megfelelően évről-évre új vizsgálati módszereket vezettünk be. A hagyományos repülőorvosi vizsgálóeljárások terén radikális áttörést kellett véghezvinni, és elfogadtatni. Mit is jelentett mindez? A sok közül talán elég csak egyet említeni. Amikor az intézetbe kerültem, akkor hagyományosan az EKG vizsgálatokat teljes testi és szellemi nyugalomba volt csak szabad végezni, mondván minden izgalom, és mozgás értékelhetetlenné teszi az EKG görbét. Az új követelmény szerint pedig EKG felvételt munkaterhelés idején, mozgás közben kellett volna készíteni. A tradicionális vonalat képviselőkkel szemben új szemléletet kellett bevezetni, új EKG készülékek, új elektródák kellettek. Kitartó munkával hamarosan elértük a szükséges szakmai színvonalat, sőt meg is haladtuk azt. A VSZ-ben (de itthon is) elsőként alkalmaztuk például rutinszerűen az úgynevezett spiro-cardio-ergometriai mérőállomáson vita maxima terhelés alatt a sav-bázis egyensúly, a légzés, és a keringés több száz paraméterének egyidejű lemérése kapcsán a terheléses EKG vizsgálatokat is, miközben sikerrel megoldottuk a felmerülő összes technikai és szemléletbeli problémát. Nem volt könnyű.

Említettem, hogy új műszerek beszerzésére volt szükség. Ebben az időben már egyes amerikai orvosi műszergyártók forgalmaztak úgynevezett Holter EKG készülékeket, amelyek képesek voltak a szív bioelektromos tevékenységét 12 órán keresztül rögzíteni, és kiértékelni. Igen ám, csakhogy ebben az időben érvényben volt az úgynevezett COCOM lista, ami megtiltotta, hogy a fejlett nyugati eszközök a vasfüggönyön túlra jussanak. Be kellett cserkészni, és meg kellett hívni Magyarországra az amerikai cég képviselőit, tárgyalni kellett, meg kellett egyezni, és meg kellett találni a módját, hogy a COCOM listát kijátszva le is tudják szállítani, garanciát tudjanak vállalni és szerviz kötelezettségüknek is eleget tudjanak tenni.

Márta Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára volt a kormány meghatalmazottja, és ilyen ügyekben minden dolgok legfőbb tudója, ezért vele kettesben intéztük a COCOM listás beszerzéseinket. Emlékszem, hogy Budapesten, az InterContinentál Szállodában egy számunkra előkészített szobában voltak az amerikaiakkal a találkozóink. A tárgyalásokon magyar részről Márta Ferenc akadémikus képviselte a hatalmat, én pedig a védőszárnyai alatt érvényre tudtam juttatni szakmai érdekeinket. Sikerült az amerikaiakkal abban megállapodnunk, hogy egy Budapesten megrendezésre kerülő orvostechnikai kiállításra fogják a berendezéseinket kiállítási tárgyként elhozni, és "kipróbálásra" itt fogják hagyni. Az Akadémia akkreditíves fizetési módon fogja a számlát kiegyenlíteni, a szerviz munkákat pedig turistaként fogják lebonyolítani. Ma már kissé megmosolyogni való ez a fajta műszerbeszerzés, de ne feledjük ezek az évek a hidegháború forró évei voltak. Sok segítséget kaptunk a magyar szakszolgálatoktól, akik bár nem tudták, hogy miről van szó, mégis - betöltve hivatásukat - vigyáztak ránk és egyengették lépteinket itthon és külföldön egyaránt.

1976-ban újabb és újabb 3000-es titkos kormányhatározatok születtek, így létrejött 1976. június 30-án a Minisztertanács 3315/1976. sz. határozata „az űrkutatásban történő együttműködés továbbfejlesztéséről". Márta Ferenc akadémikus utazott Moszkvába az egyezmény aláírására. A kormány arról is határozott, hogy "Kerpel Róbert, az Űrkutatási Kormánybizottság elnökének vezetésével küldöttség vegyen részt a szocialista országok állampolgárainak a szovjet űrhajók és űrállomások legénységében való részvételről Moszkvában, 1976. július 14-16. között folytatódó tárgyalásokon."

1976. július 13-án Márta Ferenc alá is írta a kormány nevében az egyezményt. Másnap Kerpel Róbert, az Űrkutatási Kormánybizottság elnöke pedig már az aláírt kormányközi megállapodás alapján vehetett részt a magyar űrhajós repüléséről folytatott tárgyalásokon. A delegációknak július 16-án a szovjet küldöttség vezetője, A. P. Alekszandrov akadémikus jelentette be, hogy a szovjet kormány meghívta a szocialista országok űrhajósait, vegyenek részt a "világűr békés célú kutatásában". A résztvevők többségének fel sem tűnt, hogy egy előzetesen kidolgozott, úgynevezett "alapelveket" terjesztettek eléjük, hiszen a VSZ-tagállamok elfogó vadászrepülőinek űrhajóssá történő kiképzéséről (illetőleg ahogy akkoriban fogalmaztak: a vegyes személyzetű űrrepülésekről) a legfelsőbb szintű katonai döntés korábban már létrejött.

Itthon pedig alighogy megszületett 1976. szeptember 9-én a Minisztertanács határozata (3446/1976) a magyar állampolgárok űrrepüléséről, a Népszabadságban hamarosan (november 7-én) megjelent a magyar űrrepülésre utaló első hír is Palkó Sándor tollából. „Ki lesz a magyar űrhajós? Vadászpilóta lesz az biztos” – volt a cikk címe és alcíme. „Néhány év múlva magyar űrhajóst ünnepelhetünk. Szerencsés honfitársunk kiválasztása rövidesen megtörténik Kecskeméten a Magyar Néphadsereg Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutató Intézetében." - írták akkor.

Időközben átadták a ROVKI új épületszárnyát, ahol az újonnan szervezett osztályok kényelmes elhelyezést kaptak, és hozzákezdtek az új termobarokamra rendszer felépítésének is. A korszerű orvos technikai háttér természetesen semmit sem ért volna, ha az intézet orvosi kara nem sajátította volna el azok kezelését és nem tudta volna kihasználni a legkorszerűbb műszerek adta diagnosztikai lehetőségeket. Pilótáink nem tudták, mert nem tudhatták, hogy ezekben az években repülőalkalmasságukat már a legkorszerűbb műszerekkel és módszerekkel bíráltuk el. Amikor hivatalosan is meghirdették a pilóták körében, hogy magyar űrhajósnak lehet jelentkezni, a ROVKI személyi és tárgyi feltételei tehát rendelkezésre álltak, sőt pusztán az éves ROB vizsgálatok adatai alapján, az alkalmasokat ki is tudtuk válogatni, hiszen a követelményrendszert már jóelőre megkaptuk.

Összesen 95 pilóta jelentkezett, közülük a rendelkezésünkre álló éves ROB vizsgálati adatok alapján 27 jelöltet találtunk alkalmasnak. Őket először terheléses, majd klinikai vizsgálatoknak vetettük alá. Az űrhajós ROB könyvekben szereplő dátumok szerint az első űrhajós vizsgálatokat 1977. júniusban végeztük, és 1977. júliusban fejeztük be. Hét jelöltet találtunk alkalmasnak űrrepülésre, ők alkották "hetek" csapatát. Mivel nem repülhettek mind a heten, teljesítményük alapján rangsorolnunk kellett őket. A rangsorolás a magyar ROB tagjainak szakmai véleménye alapján történt, abba kívülről senki nem szólt bele, semmilyen presszió nem ért bennünket. A döntés nem volt könnyű, a viták során sokféle orvosi szempont csapott össze. Bár a kollektív döntés objektív adatok alapján történt, ez mégsem hasonlított például egy atlétikai versenyre, ahol az győz, aki rövidebb idő alatt lefutja a százat. Arra törekedtünk, hogy a sok-sok élettani paraméter összevetésében a legjobb legyen az élen. Fennmaradtak a ROB tagok kis cetlijei, feljegyzései, amelyeket egy-egy ülés vitáján használtak. Ne feledjük, hogy ebben az időben a nyilvánosság előtt még titkos volt a ROVKI tevékenysége, így ezeket a cetliket is össze kellett szedni, és el kellett zárni, így maradhattak fenn az utókor számára. Ezeken az egyes szakmák szerinti különböző rangsorok láthatók. A hetek csapatából végül is négyet választottunk ki, és adtunk át a szovjet ROB bizottságnak. Ők Moszkvában megismételték az alkalmassági vizsgálatokat, és mind a négyükről "űrhajós jelöltnek alkalmas" minősítést állítottak ki. Figyelembe vették a magyar ROB bizottság rangsorolását, és így került Farkas Bertalan főhadnagy és Magyari Béla főhadnagy kiképzésre. Buczkó Imre százados és Elek László százados pedig a kiképzés idején a tartalék szerepét töltötte be. A szovjetek mindenben elfogadták és saját vizsgálataikkal is alátámasztották a magyarok munkáját. Tudjuk, hogy nem mindegyik VSZ tagállam űrhajós jelöltjét találta a szovjet ROB alkalmasnak, néhány esetben felülbírálták a nemzeti bizottságok munkáját.

Kik is voltak a jelöltjeink?

Ha így utólag beletekintünk az évek során felgyűlt repülő-egészségügyi anyagaikba, akkor már nem is csodálkozunk azon, hogy miért éppen őrájuk esett a választásunk. A "hetek csoportja" kiváló hajózókból állt, akik közül bármelyik lehetett volna az első magyar űrhajós.

Weigel Endre repülő százados (1943) 1966-ban végezte a repülőtiszti iskolát a Szovjetunióban. A taszári harcászati repülőezredhez került, gyorsan beilleszkedett a harci alakulat mindennapi életébe. Kiváló elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezett. Igazi közösségi ember volt, nem sajnálta erőfeszítéseit környezetétől, amellyel kivívta bajtársai megbecsülését. Felkészültsége, kezdeményezőképessége, jó viszonya a vezetéshez, önkritikai készsége, határozott, nyílt és őszinte jelleme kiváló rajparancsnokká tette. 1973-óta repült MiG-21-es típuson. Nagy gyakorlatot szerzett, amit eredményesen tudott kihasználni a mindennapi repülőmunkában. A MiG-21bisz típuson elsőosztályú besorolást szerzett, kiválóan teljesítette az új típusra történő átképzést. A harci feladatok végrehajtása során jó figyelemmegosztó képességgel rendelkezett, és jó reakciókészségről tett tanúságot. Repülések idején jól tűrte a G-terheléseket. Merészen határozottan és energikusan repült. Kiváló fizikumú volt.

Elek László repülő százados (1946) 1968-ban fejezte be a Szovjetunióban a repülőtiszti tanulmányait. Ezután először MiG-15-ösön, majd MiG-19-esen repült. Átképzést kapott MiG-21MF-re, ahol másodosztályú szintet ért el. 1975-ben képezték át MiG-21bisz-re, ahol rajparancsnokká nevezték ki. Még ebben az évben elérte típusán az elsőosztályú szintet. Megbízható, fegyelmezett, következetes fiatal rajparancsnok volt. Nagy figyelmet szentelt a fiatal pilóták nevelésére. Erős jellemű, erős szervezetű, jó testi adottságokkal rendelkező pilótának ismerték. "Kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségű. A műrepülő figurákat jól repüli, kiváló a földi célokra történő éleslövészetben. Munkájában a maximális pontosságra törekszik, és ezt megköveteli a beosztottjaitól is"- írta róla a parancsnoka. 1000 órát repült, ebből 900-at sugárhajtású repülőgépen.

Gutyina Péter repülő százados (1946) 1969-ben fejezte be a repülőtiszti iskolát. Testi felépítése az ideális vadászpilóta alkatot testesítette meg, kiváló személyiség jegyeivel kitűnt a pilóták közül. A repülés szempontjából nemcsak jó testi adottságai, hanem jó elméleti felkészültsége is lehetővé tette, hogy repülési feladatait hibátlanul tudja teljesíteni. Mindig az elsők között sajátította el az új repülési feladatokat, ezért fiatal kora ellenére hamarosan berepülési feladatokkal is megbízták. Érdeklődött az újdonságok iránt, vidám és fegyelmezett pilóta volt. Rendkívüli adottságai és a tökéletességre való törekvése mellett jól viszonyult a környezetéhez és jól alkalmazkodott a változó körülményekhez. Szükség esetén a repülésvezetői tisztséget is ellátta.

Neumann György repülő százados (1947), akit a krasznodari repülőtiszti iskola elvégzése után 1970-ben avattak hadnaggyá, jó elméleti, és kiváló repülés-technikai felkészültséggel rendelkezett. Repülési feladatait jól és kiválóan teljesítette, 1975-ben lett elsőosztályú elfogó vadászrepülő. Kiválóan teljesítette a MiG-21MF típus-átképzését, és 1973-ban elérte ezen a típuson is a másodosztályú szintet. A repülési gravitációs megterheléseket jól tűrte, szeretett repülni, a kiképzési napokon a foglalkozási kifáradás, vagy túlfáradás jelensége nála nem lépett fel. Osztályba sorolásának megfelelő repülési gyakorlatát hamar megszerezte, fenntartotta, rendszeresen adott harci készültségi szolgálatot.

Buckó Imre repülő százados (1949) az 1967-1969-es évfolyam növendéke volt Szolnokon. A Szovjetunióból visszatérve 1972-ben avatták kiváló előmenetelének megfelelően azonnal főhadnaggyá. Jó fizikai felépítésének köszönhetően kiválóan viselte a repülési gravitációs túlterheléseket. Képességei és felkészültsége alapján 1976-ban géppár parancsnoknak nevezték ki. Hamar megszerezte a repülési jártasságot, feladatait nagy felelősséggel teljesítette, eredményesen elsajátította harckiképzési feladatait, a műszerrepülésben kiváló képességekkel rendelkezett. Nagyszerű térbeli tájékozódó képessége a legkiválóbb pilóták sorába emelte. Kitűnt a műrepülésben és a felhőben végrehajtott légi célok elfogásában. Gyorsan tájékozódott a kialakult bonyolult repülési helyzetekben, képességeit jól tudta hasznosítani a légiharcban. Félelmet nem ismert. Már repülő pályafutása kezdetén nyilvánvaló volt, hogy magasabb feladatok ellátására is képes (zavartalan életvitel esetén).

Farkas Bertalan repülő főhadnagy (1949) 1967-1969-es évfolyam növendéke volt Szolnokon. A krasznodari repülőtiszti iskoláról 1972-ben tért haza, és ekkor avatták hadnaggyá. Először MiG-21F-13-asra, majd 1974-ben MiG-21MF-re kapott átképzést. Fiatal kora ellenére gazdag repülési tapasztalatot szerzett. 1977-ben megszerezte a másodosztályú elfogó vadász képesítést. Kiváló eredményeket ért el a harci repülésben, kitűnt a bonyolult legfelsőbb fokú műrepülésben, és a manőverező légiharcban. Örömmel és fáradhatatlanul teljesítette a legnagyobb G-terheléssel járó feladatokat is. A repülés életeleme volt. Az újdonságok iránt érdeklődött és lelkesedéssel hajtotta végre a soron következő harci feladatokat. Rajparancsnoknak nevezték ki. Külföldi éles rakéta lövészeten kiválóra teljesített.

(1949) rajparancsnok, az 1967-1969-es szolnoki évfolyam tagja, 1972-ben végzett vörös diplomával. MiG-21MF-re kapott kiképzést, kiváló elméleti és gyakorlati eredményei alapján a harmadosztályú képesítést szerezte meg szinte azonnal. Kitűnt magas fokú professzionális tudásával, kiváló repüléstechnikai képességeivel, gyors döntéshozó képességével. 1973-ban egyik repülési feladatának teljesítése közben egy bonyolult repülési helyzetet hárított el eredményesen. 1974-ben átképzésen vett részt Mig-21MF-re, ahol 1977-re elérte a másodosztályú elfogó vadász képesítést. Repülési felkészültségének köszönhetően repülő-kiképző felkészítésen vett részt. "Követelmény támasztó saját magával, és beosztottjaival szemben. A beosztottjainak a legjobb személyes példát mutatja" - állt tiszti minősítésében.