A Honvédorvos című folyóirat 2020. 1/2. száma

Az első magyar űrrepülés, 1980

A magyar repülő- és űrorvosi kutatásokban a honvédorvosok jelentős szerepet játszottak, többek között ellátták a magyar űrrepülés körüli teendőket is...

[folyóirat] [Honvédorvos] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan] [űrrepülés]
 A Honvédorvos című folyóirat 2021. 1/2. száma

Az első magyar űrrepülés, 1980. II.rész

A magyar repülő- és űrorvosi kutatásokban a honvédorvosok jelentős szerepet játszottak, többek között ellátták a magyar űrrepülés körüli teendőket is...

[folyóirat] [Honvédorvos] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan] [űrrepülés]
Dr. Remes Péter szívkatéterezést végez a ROVKI állatműtőjében

Nómenklatúra és klasszifikáció

Még nem jelent meg összefoglaló tanulmány a magyar űrélettudományi kutatásokról. Arról pedig, hogy ez a tudományág pontosan mivel is foglalkozik, illetőleg hol is foglal helyet a tudományok rendszerében – kevés szó esik...

[repülő- és űrorvostan] [ROVKI] [űrkutatás]
A fényképen egy külső hordágy függesztővel felszerelt Mi-1-es sebesültszállító könnyű helikoter látható.

Légi sebesültszállítás

1966-ban Szolnokon, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán kezdtem az orvosi pályafutásomat, segélyhely parancsnok voltam...

[légi sebesültszállítás] [pályafutás]
A Repülési és űrhajózási folyóirat 91/1. címlapja

Látogatás a NASA Kennedy űrközpontjában

1990. február 3-án kora reggel, ragyogó napsütésben és 30 fokos melegben indultunk Miamiból az űrrepülőtér meglátogatására...

[folyóirat] [NASA] [pályafutás]
Az Egyesült Államok Európai Főparancsnokságának jelvénye

United States European Command (US EUCOM)

Magyar Repülőorvosok Lapja. 2-3. szám. 38. oldal.
A kínai nemzetiségű Chong, két csillagos amerikai orvos tábornok vár az irodájában, akit már magyarországi látogatása alkalmából jól ismerünk...

[folyóirat] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [pályafutás] [repülőorvostan]
Magyar Királyi Légierő Pilótajelvény

A katonai repülőegészségügyi szolgálat intézményei és vezetői 1920-1995

A magyar katonai repülő-egészségügyi szolgálat alárendeltségei, az intézetek elnevezései, szolgálatfőnökök, légierő főorvosok, intézetparancsnokok...

[névjegyzék] [történelem]
A Magyar Aviatikai Évkönyv 1929. címoldala

A repülés és az orvosi tudomány

Dr. Merényi Scholtz Gusztáv légügyi orvos tanulmánya 1929-ben jelent meg a Magyar Aviatikai Évkönyvben...

[Magyar Aviatikai Évkönyv] [tanulmány] [történelem]
1966-ban a VSZ Repülő- és Űrorvosi Konferenciájának résztvevői Kecskeméten

Űrélettudományi kutatások kezdetei Magyarországon
II. rész

A szocialista országok repülő- és űrorvosi tevékenységének a VSZ tagállamainak évente megtartott zártkörű konferenciái adtak fórumot, ahol a tudományos kutatásaik eredményeiről számoltak be...

[katonai] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan] [szovjet]
A kielégítő tűrőképesség bemutatása egy korabeli ábrán

A túlnyomásos oxigénlégzés

A szervezet oxigenizálása a sztratoszférában már csak úgy történhet, ha növeljük a belégezett oxigén nyomását...

[előadás] [repülő- és űrorvostan] [tanulmány] [tudományos kutatás]
A VSZ tagállamok repülőorvosi tudományos munkaértekezletére kiadott tézisek és programfüzet fedőlapja

XI. Научно-рабочее совещане по авиационной медицине Стран Варшавского Договора

A VSZ tagállamok repülőorvosi tudományos munkaértekezletének programja. 1975...

[repülő- és űrorvostan] [VSZ]
Ventricularis extrasystolia túlnyomásos oxigénlégzés hatására

Дынание под избыточным давлением, как нагрузочная проба и значение...

A túlnyomásos oxigénlézés jelentősége a latens coronaria insuffitientiák diagnosztikájában...

[előadás] [repülő- és űrorvostan]
Az információ feldolgozó képesség alakulása pilótáknál

Действие поливитаминного препарата на психофизиологические показатели лётчиков...

Polyvitamin készítmény hatása az információ feldolgozó képesség mutatóra TL8-as szimulátoron repülő pilótákon...

[előadás] [repülő- és űrorvostan] [VSZ]
Az MXC EKG elvezetési rendszer elektróda felhelyezési sémája

Egységes EKG elvezetési rendszer kidolgozása repülő- és űrorvosi vizsgálatok céljára

A kifejlesztett bipoláris praecordiális EKG elvezetések alkalmasak extrém repülő- és űrorvosi terheléses vizsgálatok alatt is...

[repülő- és űrorvostan] [tanulmány] [tudományos kutatás]
EKG II. elv., carotis görbe, PKG, dC/dT, és deriváltja, EMS, PEP, EML, ICP, LVET

Systolés részidők vizsgálata pozitív intrapulmonális nyomás esetében

A szerzők terheléses mechanographiás vizsgálatokat végeztek hajózó növendékeken és szuperszonikus pilótákon...

[alkalmasság] [folyóirat] [Honvédorvos]
Dr. Remes KTD készülék

A KTD-1 készülék élettartam vizsgálatával szerzett tapasztalatok

A KTD-1 készüléket extrém környezeti viszonyok között rendkívüli igénybevételnek vetettük alá, és meghatároztuk repülő- és űrorvosi használhatóságát...

[előadás] [kiállítás] [KTD]
A növényvédőszer mérgezettek számának alakulása

Klinikai epidemiológiai vizsgálatok növényvédőszer mérgezésen átesett betegeken

6 év alatt a szerzők ellátási területén nőtt a növényvédőszerrel mérgezettek száma...

[folyóirat] [Honvédorvos] [tudományos kutatás]
A MÉT vándorgyűlésének előadás kivonatai. Debrecen. 1978.

Mozgáskorlátozás hatása patkány izom K, Mg, tartalmára

A súlytalanság hatására fellépő változások nagymértékben hasonlítanak a hypokinéziában észlelt elváltozásokra...

[előadás] [élettan] [repülő- és űrorvostan] [tudományos kutatás]
Ünnepi tudományos értekezlet a Magyar Néphadsereg Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet fennállásának 30. évfordulója alkalmából. A programfüzet borítója. 1978.

A funkcionális diagnosztikai eljárások szerepe a repülőalkalmasság elbírálásában

A speciális repülő- és űrorvosi funkcionális diagnosztika elvi és módszertani kidolgozása az űrrepülés egyik aktuális problémája napjainkban...

[alkalmasság] [előadás] [repülő- és űrorvostan]
Kétlépcsős submaximális kerékpárergometria a ROVKI-ban

Kétlépcsős szubmaximális terheléses kerékpár ergometriás vizsgálatok pilótáknál

Az ergometria a cardiorespiratóricus rendszer teljesítőképességének, a fizikai kondíciónak, állóképességnek és edzettségnek vizsgálómódszere...

[előadás] [repülő- és űrorvostan]
A ROVKI barokamra terében Dr. Pozsgai Attila a KPT készülékkel TOLT próbát végez

A túlnyomásos oxigén légzési terhelés (TOLT) jelentősége

A szerzők 41 év feletti vadászpilóták cardiorespiratoricus funkcióját vizsgálták túlnyomásos oxigén légzési terheléses próba segítségével...

[alkalmasság] [folyóirat] [Honvédorvos]
A PEP és a LVET változása orthostaticus és antiorthostaticus helyzetben sympathicotoniás és parasympathicotoniás űrhajós jelölteknél
Részlet a Honvédorvos 1979/3-4. számában megjelent cikkből

Szemléletváltozás a repülőalkalmasság elbírálásában

A szerzők a repülőalkalmasság elbírálásában a szemléletváltozás szükségességét hangsúlyozzák...

[alkalmasság] [folyóirat] [Honvédorvos]
Dr. Remes et al. közleményének NASA hivatkozása

The effecet of hypoxic and hypobaric exersices on the blood-brain barrier in rats

The effect of intermittent hypoxic and hypobaric enviroments on the ultrastructure of the blood-brain barrier...

[élettan] [folyóirat] [repülő- és űrorvostan] [tudományos kutatás]
A IUPS gravitációs élettani szekciója anyagait tartalmazó könyv boritója. 1980

Changes in hemodynamics, blood oxygen saturation level and central nervosus system in response to postural loading

Nature of functional disorders developing as a consequence of changes in blood redistribution during space floght and...

[alkalmasság] [élettan] [könyv]
A IUPS 28. kongresszus előadásait tartalmazó könyv borítója. 1980.

Studies on the Brain Capillaries of Pregnant Rats after Experimental Hypoxic Exercises

Pathological changes of the blood-brain barrier can be induced experimentally by different procedures, and they can be detected in certain human diseases...

[előadás] [élettan] [repülő- és űrorvostan] [tudományos kutatás]
A Pergamon Press és az Akadémiai Kiadó különlenyomata. IUPS 28th International Congress of Physiological Sciences. 1980.

Changes in hemodynamics, blood saturation level and central nervous system in response to postural loading

Pathological changes of the blood-brain barrier can be induced experimentally by different procedures, and they can be detected in certain human diseases...

[Balaton] [élettan] [repülő- és űrorvostan]
Az Akadémia Kiadó különlenyomata

Vestibular loading tests of candidates for space flight

Space flight exerts particular influence on the whele organism...

[alkalmasság] [folyóirat] [repülő- és űrorvostan]
A NASA, a IUPS és a The Physiologist 1983. decemberi Supplementumának címlapja

Changes in IPA EEG EOG using passive orthostatic and antiorthostatic test

In orthostatic position we have noticed tachycardiam bradypnoea, pulse pressure decrease, lengthening of PEP...

[Balaton] [folyóirat] [Interkozmosz] [repülő- és űrorvostan]
A IUPS moszkvai kongresszusán elhangzott előadások címlapja

Изменения СПИ ЕЕГ ЕОГ при пассивной ортостатической пробе

A súlytalansághoz történő adaptáció acut szakában létrejövő haemodinamikai változások számos szerv és szervrendszer működésében okozhatnak zavarokat...

[Balaton] [élettan] [repülő- és űrorvostan] [VSZ]
A vizsgálati személyek a barokamrában hypoxiás körülmények között mérik a szellemi munkavégző képességüket a Balaton készülékkel

Влияние Cavinton на физическую работоспособности и на переносимость гипоксии в барокамере

Az új magyar gyógyszer, a Cavinton alkalmas a kozmonautikában a vestibulo - vegetatív károsodások megelőzésére és gyógyítására. Szelektíven javítja az agyi vérkeringést...

[Balaton] [élettan] [repülő- és űrorvostan] [VSZ]
A ROVKI spiro-cardio-ergometriai laboratóriumában a 1980-as években Dr. Remes Péter főorvos és Varsányi Mihályné asszisztensnő vita maxima terhelést végez

A repülőgépvezetők egészségi alkalmassága elbírálásának módszerei

A repülőorvosnak törekednie kell a prognosztikai igényű funkcionális diagnosztikai és pszichofiziológiai vizsgálóeljárások alkalmazására...

[alkalmasság] [repülő- és űrorvostan] [tanulmány]
TL-8 repülőgép szimulátor a MiG-21-es repülőgéphez

Pszichofiziológiai vizsgálatok vadászpilóták szimulátor repülése során

A szerzők repülőgép szimulátoron végrehajtott légtér- és rendszerrepülés alatt mérték a légzés és keringés néhány mutatóját...

[alkalmasság] [folyóirat] [Honvédorvos] [KTD]
Bailliére's: Clinical Rheumatology címlapja. 1989.

Locomotor problems of supersonic aviation and astronautics

It is a platitude, but nevertheless a truth, that advances in modern science and technology not only bring advantages but also disadvantages...

[könyv] [repülő- és űrorvostan]
Dr. Remes Péter főorvos és Pongóné Erika asszisztensnő longitudinális EKG-t értékelnek ki

24 hours observation of pilots' cardial satatus by Holter method

The authors followed up the daily flutuation of pilots' pulse rate, using longitudinal (Holter) EKG...

[alkalmasság] [előadás] [Holter] [repülő- és űrorvostan]
A MiG-21-es repülőgép katapultülésén rögzített Holter készülék reális repülés alatt is rögzíti a pilóta G-terhelés hatására változó EKG-ját

Examination of the effect of G-load on cardiovascular system by Holter method

Holter recorder placement in MiG-21 plane. With this method, the changes of pulse rate can be followed well during the different fligt periods...

[alkalmasság] [előadás] [Holter] [repülő- és űrorvostan]
A Bács-Kiskun megyei orvos-gyógyszerész napok programfüzetének címlapja. 1989.

MUOSZ tagjainak reprezentatív szűrővizsgálata

A 414 újságíró részvételével elvégzett szakorvosi szűrővizsgálat célja az volt, hogy a foglakozásukkal együtt járó sajátos életmód egészségkárosító hatásait felmérjük...

[alkalmasság] [előadás]
Marquette Elektronics Hi-Res EKG egy protokollja

Marquette Electronics EKG rendszerek

A Marquette Electronics Case 12-15 terheléses EKG rendszer, a MAC 12 Muse rendszer és a Hi-Res EKG rendszer jelentősége és előnyei...

[előadás] [tudományos kutatás]
A Bács-Kiskun megyei orvosok és gyógyszerészek évkönyvének címlapja. 1990.

24 órás Holter monitorozással szerzett tapasztalataink acut myocardialis infarctuson átesett betegek rehabilitatiojában

A ritmuszavarok és a repolarizációs zavarok leggyakrabban a rehabilitatio korai szakában (4-6 hét) észlelhetők, 6 hónap alatt megszünnek...

[előadás] [Holter] [tudományos kutatás]
Spiro-cardio-ergometriai vizsgálat a ROVKI-ban infarctuson átesett betegnél

A tünethatárolta terheléses vizsgálatok jelentősége infarctuson átesett katonabetegeknél

Ma már vitathatatlan, hogy a szövődménymentes infarctus esetekben a korai rehabilitatiora kell törekedni...

[előadás] [tudományos kutatás] [tünethatárolta terhelés]
Infarctuson átesett beteg psychologiai vizsgálata a ROVKI-ban

Psychológiai vizsgálatok infarctuson átesett betegek rehabilitatiojában

A psychés rehabilitatio legkritikusabb időpontja a 3-6. hónap, a psychés teljesítőképesség a fizikai terhelhetőséggel paralell nő...

[előadás] [tudományos kutatás]
A Repülési és űrhajózási folyóirat 90/1. címlapja

A repülőgépvezetők egészségi alkalmasságának elbírálási módszerei

A ROVKI-ban alkalmazott funkcionális diagnosztikai és pszichofiziológiai vizsgálatok ismertetése...

[alkalmasság] [folyóirat] [repülő- és űrorvostan]
A Repülési és űrhajózási folyóirat 90/2. címlapja

Az űrhajósok kiválogatása

A magyar űrrepülés 10. évfordulóján, az űrhajósok egészségügyi alkalmasságáról és kiképzéséről, valamint a ROVKI űrhajós kiválogatási rendszeréről szól ez az írás...

[alkalmasság] [folyóirat] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan]
A Repülési lexikon 1. kötetének címlapja

Repülési lexikon

Az Akadémiaia Kiadó kétkötetes Repülési lexikonjának repülő- és űrorvosi szócikkeit a ROVKI orvosai írták...

[könyv] [repülő- és űrorvostan] [ROVKI]
A Honvédorvos címlapja

Tapasztalatok reális repülések alatti Holter-vizsgálatokkal

Honvédorvos. 1991/2.sz. 109. oldal.
A szerzők longitudinális (Holter) monitorozással vizsgálták repülés alatt a vadászpilóták kardiovaszkulásris rendszerének állapotát...

[alkalmasság] [folyóirat] [Holter] [Honvédorvos]
A Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. számának címlapja

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. szám

Nem valószínű, hogy az elkövetkező évtizedekben a repülés és űrrepülés jelentősége csökkenni fog...

[folyóirat] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [ROVKI]
Dr. Lehoczky László haemodinamikai változásokat vizsgál billenőasztalon gamma detektoros rendszerrel

Gamma detektoros rendszerrel detektált haemodinamikai változások billenőasztalon

Magyar Repülőorvosok Lapja. I. évf. 1. szám. 6. oldal.
A hosszú idejű űrrepülések és az űrhajózás távlati elképzelései (Mars-expedíció) szükségessé teszik a súlytalansághoz történő adaptáció minél jobb megértését...

[Magyar Repülőorvosok Lapja] [repülő- és űrorvostan] [tudományos kutatás]
Keresztes N. Imréné és Dr. Péter Ildikó a ROVKI laboratóriumában

A hyperlipoproteinaemiák vizsgálata laboratóriumunkban

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. szám. 9. oldal.
A szerzők közleményükben 229 repülőgépvezető adatait ismertetik. Az összkoleszterin, összlipoid, trigliceridek, HDL-, LDL koleszterin...

[alkalmasság] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [ROVKI] [tudományos kutatás]
Balról: X nagykövetségi munkatárs, Dr. Remes Péter, Dr. Csengeri Attila, Farkas Bertalan, Y nagykövetségi munkatárs, P. Popovics és Horváth András a ROVKI-ban

Pilóták testzsírtömeg mérése Futrex-készülékkel

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. szám. 11. oldal.
A képen Farkas Bertalan és P. Popovics űrhajósok ismerkednek az eljárással. Az obesitás negatív irányban befolyásolja...

[alkalmasság] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [tudományos kutatás]
A repülőgépvezetők súlyozott rizikófaktor analízise a ROVKI adatbázisának segítségével az 1990-es évek elején

Az ischaemiás szívbetegség rizikófaktorainak értékelése repülőgépvezetőknél

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. szám. 14. oldal.
A rizikófaktorok analízisekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a faktorok között meglévő nagyszámú kölcsönhatást...

[alkalmasság] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [tudományos kutatás]
A Magyar Honvédség Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetének plakettje

A magyar repülőorvosok névjegyzéke 1993-ban

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 1. szám. 29. oldal.
A magyar repülőorvosok névjegyzékét az 1993-ban meglévő forrásokból állítottuk össze. Az összeállítás a szakvizsga évét, és a repülőorvosok munkahelyét is feltünteti...

[Magyar Repülőorvosok Lapja] [névjegyzék] [történelem]
Holter rendszerű vérnyomás- és EKG monitor az 1990-es évek elején

Hypertonia előfordulása a repülést kiszolgáló hivatásos- és polgári állomány körében

Magyar Repülőorvosok Lapja 2-3. szám. 27. oldal.
A repülést kiszolgáló hivatásos- és polgári állomány szakorvosi szűrővizsgálata során felmértük a hypertonia előfordulási gyakoriságát...

[alkalmasság] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [tudományos kutatás]
A Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 2-3. számának címlapja

Magyar Repülőorvosok Lapja I. évf. 2-3. szám

1993 szeptemberében jelent meg A Magyar Repülőorvosok Lapjának 2-3.száma, amelyben többek között beszámoltak a magyar űrrepülés 13. évfordulója alkalmából a ROVKI-ban tartott ünnepi referáló ülésről is (3. oldal).

[folyóirat] [Magyar Repülőorvosok Lapja] [magyar űrrepülés] [ROVKI]
A Honvédorvos 1993. (45) 3. számának címlapja

Cink és réz szerepe az ischaemiás szívbetegségek rizikófaktorainak megjelenésében

Megállapították, hogy a secunder rézhiány mind a szérumban, mind az aortafalban elősegíti a cholesterin felszaporodását...

[folyóirat] [Honvédorvos] [tudományos kutatás]
dr. Tóth Erika 1994-ben, a ROVKI kísérleti laboratóriumában

Effect of incrased depletion of copper, supplementary cholesterol diet and stress on the cholesterol concentration in wall of rat thoracic aorta

The effects of experimental copper deficiency by itself, and in combination with other factor resulting in ischaemic heart diseases, were investigated on the lipid composition and copper status of serum and aortic wall in rats...

[folyóirat] [tudományos kutatás]
A Hadtudományi lexikon fedőlapja

Hadtudományi lexikon

A Hadtudományi lexikon repülő- és űrorvostani szócikkeket is tartalmaz...

[könyv] [repülő- és űrorvostan]
A ROVKI Spiro-cardio-ergometriai Laboratóriumában a 1980-as években balról Dr. Péter Ildikó orvos alezredes, Dr. Remes Péter orvos ezredes, Varsányi Mihályné asszisztensnő egy vizsgálati személy vita maxima terhelését végzi

Űrélettani kutatási eredmények alkalmazása a szív- és érrendszeri betegségek gyógyításában

Az űrélettani kutatások hozzájárulnak az orvostudomány fejlődéséhez...

[repülő- és űrorvostan] [tanulmány]
Magyari Béla forgószékes vizsgálata

A magyar űrrepülés 30. évfordulója

Előadás 2010-ben, a magyar űrrepülés 30. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen az űrhajósok kiválogatásáról...

[előadás] [kiválogatás] [repülő- és űrorvostan]
A magyar űrrepülésen használt Balaton készülékek csomagolása

A magyar űrrepülés 30. évfordulója

Az előadás 2010-ben, a magyar űrrepülés 30. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen hangzott el az IFK méréséről és a Balaton készülékről...

[Balaton] [előadás] [kiválogatás] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan]
A Honvédorovs című folyóirat 2012/3-4. számának címlapja

Adatok a Magyar Királyi Honvédség repülő-egészségügyi szolglatának kialakulásához I. rész

A háromrészes tanulmány első része a magyar repülő és űrorvostudomány kialakulásáról és történetéről szól az 1920-as évekig...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története]
A magyar repülő- és űrorvostan című könyv címlapja

A magyar repülő- és űrorvostan története

A könyv először tesz kísérletet a magyar repülő- és űrorvostan kezdetektől napjainkig tartó történetének felvázolására…

[könyv] [repülő- és űrorvostan] [történelem]
A Nemzet Szárnyai című könyv címlapja

A nemzet szárnyai

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan startjára 1980. május 26-án került sor, korábban a pápai repülőtéren együtt repült Magyari Bélával, a kiképzett űrhajóssal is...

[könyv] [magyar űrrepülés] [történelem]
Dr. Remes Péter, a SZTE Repülő- és Űrorvosi Tanszékén, 2013. november 13-án elhangzott előadásának egy oldala

A magyar repülőorvoslás kezdetei 1945-ig

A Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszék posztgraduális továbbképzésén 2013. november 13-án elhangzott előadás prezentációja...

[előadás] [repülő- és űrorvostan] [történelem]
A Honvédorvos című folyóirat 2014. 1/2. száma

Adatok a Magyar Királyi Honvédség repülő-egészségügyi szolgálatának kialakulásához II. rész

A háromrészes tanulmány második része a magyar repülő- és űrorvostudomány történetéről szól az 1920-as évektől az 1940-es évekig...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története]
A Honvédorvos című folyóirat 2014. 3/4. száma

Adatok a Magyar Királyi Honvédség repülő-egészségügyi szolgálatának kialakulásához III. rész

A háromrészes tanulmány harmadik része a magyar repülő- és űrorvostudomány történetéről szól az önálló magyar repülőorvosi szolgálat kialakulásától a második világháború befejezéséig...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története]
Honvédorvosok 1960-ban a Jesenikben megrendezett Repülőorvosi Konferencián

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
1

A magyar repülő- és űrorvostannak a hidegháború éveiben is voltak nyílt fórumai (nemzetközi és magyar egyaránt), ahol a repülőorvosok színre léphettek, illetőleg publikálhattak...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Aczél György orvos alezredes 1960-ban

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
2

Dr. Aczél György (1923-1984) orvos alezredesként a légierő vezető főorvosi teendőket látta el 1951-1953-ig. Kinevezésével egyidőben a Repülő Orvosi Intézet (ROI) és a Gyáli úti kórház...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Galla Emil társszerzője volt az első magyar nyelvű űrhajózással foglalkozó könyvnek

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
3

Dr. Galla Emil orvos ezredes (1909-1959) szemészorvos volt, de emellett a repülésélettan kutatójaként is jelentőset alkotott. 1951-től 1957-ig a Gyáli úti Repülőkórház parancsnoki teendőit látta el...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Halm Tibor 1966-ban orvos alezredesként[Dr. Remes

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
4

Igen változatos és kalandos életet élt. 1938-ban kapta meg első hivatásos tiszti rendfokozatát, és hamarosan repülőorvosnak állt. A „Merényi iskola” tagjaként tartották számon...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Echter Tibor orvos ezredes 1969-ben előadást tart a VSZ X. Repülőorvosi Konferenciáján Várnában

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
5

Dr. Echter Tibor orvos ezredes a katona egészségügy, valamint a repülő- és űrorvostan színes és nagy egyénisége volt. Ritka példáját adta a széleskörű műveltséggel megáldott orvosnak...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
A VSZ Moszkvai Repülőorvosi Munkaértekezletének delegátusai 1963-ban. Balról Dr. Losonc Mihály orvos alezredes és Dr. Király Margit orvos főhadnagy

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
6

A VSZ repülő- és űrorvosai rendszeresen találkoztak és beszámoltak tudományos kutatómunkájuk eredményeiről. A fogadó ország repülő-főszakorvosa egy csengő megszólaltatásával nyitotta meg...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Bjelka és Sztrelka űrkutyák földet érés után

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
7

Egyetlen űrrepülés sem zajlott le rendkívüli esemény nélkül. Az űrélettudományok művelőinek (köztük egyes részterületeken a magyaroknak is), eddig még soha nem tapasztalt problémákat kellett megoldaniuk...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Echter Tibor orvos alezredes az 1967-es moszkvai konferencián ismerteti a magyar kutatási programot

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
8

1966-tól kezdve – a VSZ más tagállamaihoz hasonlóan – állami szintű minősítést kapott a magyar űrkutatás is. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a világűr kutatásában...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
A ROVKI TL-8 típusú MiG-21-es repülőgép-szimulátorában, a hajózó Balaton készülékkel méri az aktuális információ feldolgozó képességét

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
9

Az űrkutatásban az élet és halál közötti határ nagyon keskeny. Az űr nem elnéző, a legkisebb hiba is végzetes lehet. Különösen így volt ez a hőskorban, az űrrepülések hajnalán...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
A Balaton - M készüléket a Medicor sorozatban gyártotta

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
10

1971 nyarán Dr. Echter Tibor orvos ezredes MN repülő-főszakorvos és Dr. Gyökössy József orvos alezredes ROVKI parancsnok konzultáción vett részt Moszkvában a Központi Repülőorvosi Kórházban és...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
Dr. Remes Péter orvos százados előadása 1975-ben a VSZ kecskeméti kongresszusán

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
11

Az űrélettudományi kutatómunkát Magyarországon a repülőorvosi intézetek koordinálták és fogták össze. 1948-1950: Dr. Jóna Gábor orvos alezredes a Repülő Orvosi Vizsgáló Intézet...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
A kecskeméti Interkozmosz jelvény

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
12

Az űrélettudományi kutatások másik szála az Interkozmosz megállapodáshoz kapcsolódott. „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában”...

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
A magyar űrrepülés felségjelvényei

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban
13

Függelék
Nómenklatúra és klasszifikáció
A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban című témához tartozó irodalomjegyzék

[folyóirat] [Honvédorvos] [katonai] [memoár] [repülő- és űrorvostan] [történelem] [űrkutatás]
 A Honvédorvos című folyóirat 2015. 1/2. száma

Űrélettudományi kutatások Magyarországon 1950-1992

A közlemény elsőként számol be a hazai űrélettudományok 1950. és 1992. közötti történetéről és szervezeteiről. Ismerteti az 1950-es évek kezdeti lépéseit, és az űrélettudományokkal foglalkozó első magyar űrkutatókat...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története] [repülőorvostan] [űrrepülés]
Dr. Remes Péter orvos százados 1972-ben a Szentpétervári Pavlov Intézet (akkori nevén Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémia Pavlov Intézete) állatműtőjében túlnyomásos oxigénlégzéses vizsgálatokat végez űrkutyákon

Űrélettudományi kutatások Magyarországon
1950-1992

1. A tanulmány ismerteti többek között a magyar űrkutatás intézményrendszerét, kutatóhelyeit, az Interkozmosz kutatásokat, a hazai kutatási irányokat...

[repülő- és űrorvostan] [űrkutatás]
Az Intertezmosz kutatásokban résztvevő intézetvezetők éves beszámolója Kecskeméten a ROVKI-ban

A magyar űrélettudományi kutatások intézmény rendszere 1950-1992

2. Társaságokból, illetőleg állami polgári- és katonai intézetekből állt a magyar űrkutatás intézményrendszere...

[repülő- és űrorvostan] [űrkutatás]
A kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet termo-barokamrája

Stratégiai megfontolások az űrélettudományi kutatások területén 1950-1992

3. A stratégiai célok elérése érdekében Magyarországon egyetemi tanszéki munkacsoportok létrehozására volt szükség...

[repülő- és űrorvostan] [űrkutatás]
Fejlógatott helyzetben tartott kísérleti patkányok a Musachia-féle modell anyagcsere ketreceiben, az 1980-as években, a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben

Űrélettudományi kutatások az Interkozmosz programban 1975-1991

4. Az Interkozmosz a Szovjetunió és a szocialista országok közös űrkutatási programja volt...

[folyóirat] [repülő- és űrorvostan] [űrkutatás]
A kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben végzett immobilisatiós patkány izom kísérletek kalodái

Űrélettudományi kutatások az Interkozmosz programban 1975-1991

5. Izomkutatások, a táplálkozás vizsgálata, a vesztibuláris kutatások, a hypoxia kutatások...

[folyóirat] [repülő- és űrorvostan] [űrkutatás]
Dr. Remes Péter, a Wesselényi Tanyai Népfőiskolán 2015-ben tartott előadásának első oldala

Élet a földkörüli pályán

Súlytalanságban a keringő vérmennyiség a felső testfélbe helyeződik át, nő a pitvari nyomás, a PNP-BNP termelődése fokoződik...

[előadás] [repülő- és űrorvostan]
 A Honvédorvos című folyóirat 2015. 3/4. száma

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban. I. rész

A magyar repülő- és űrorvosi kutatásokban a honvédorvosok jelentős szerepet játszottak. A hidegháború éveiben a titokvédelmi szabályok betartásával dolgoztak...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története] [repülőorvostan] [űrrepülés]
 A Honvédorvos című folyóirat 2016. 1/2. száma

A honvédorvosok szerepe a repülő- és űrorvosi kutatásokban. II. rész

A honvédorvosok az Interkozmosz űrrepülések lebonyolításában aktív szerepet vállaltak. A Varsói Szerződés repülő- és űrorvosi munkacsoportjában végzett kutatómunkájukkal hozzájárultak a kedvezőtlen élettani hatások megismeréséhez...

[folyóirat] [Honvédorvos] [repülő- és űrorvostan története] [repülőorvostan] [űrrepülés]
Dr. Remes A perctérfogat csökkenése billenőasztalon

Funkcionális diagnosztikai vizsgálatok a repülő- és űrorvosi gyakorlatban

A SZTE ÁOK Repülő- és Űrorvosi Tanszék 2016/2017. II. félévére "A repülőorvostan klinikai alapjai" címmel meghírdetett alternatív kollégium 2017. február 13-án elhangzott előadása...

[Balaton] [előadás] [kiválogatás] [magyar űrrepülés] [repülő- és űrorvostan]
A Balaton műszer V. Kubaszov és Farkas Bertalan aláírásával

Balaton, a pszichés teljesítmény mérésére alkalmas készülék

A magyar űrkutatók által kifejlesztett, a szellemi munkavégző képesség mérésére szolgáló módszer és műszer sikerrel működött a Szaljut-6 és Szaljut-7 fedélzetén. Segítségével a magyar kutatóknak a világon először sikerül lemérni....

[Balaton] [IFK] [repülő- és űrorvostan]
A Haditechnika című folyóiret 2018. 3. száma

Balaton, a pszichés teljesítmény mérésére alkalmas készülék
I. rész.

A magyar űrkutatók által kifejlesztett, a szellemi munkavégző képesség mérésére szolgáló módszer és műszer sikerrel működött a Szaljut-6 és Szaljut-7 fedélzetén. Segítségével a magyar kutatóknak a világon először sikerült lemérni az űrállomások fedélzetén, hogy az űrhajósok információ feldolgozó képessége a súlytalanságban csökken....
DOI: 10.23713/HT.52.3.08

[Balaton] [folyóirat] [Haditechnika] [IFK] [űrrepülés]
Dr. Merényi Scholtz Gusztáv orvos alezredes, a m. kir. légierők egészségügyi szolgálatának főnöke 1943-ban

In memoriam Dr. Merényi Scholtz Gusztáv orvos altábornagy (1895-1950)

Dr. Merényi Scholtz Gusztáv a magyar katonai repülőorvostan életre hívásában és megszervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket....
DOI: 10.29068/HO.2016.3-4.72-83

[folyóirat] [Honvédorvos] [in memoriam] [repülőorvostan]
A Haditechnika című folyóiret 2018. 4. száma

Balaton, a pszichés teljesítmény mérésére alkalmas készülék
II. rész

A magyar űrkutatók által kifejlesztett, a szellemi munkavégző képesség mérésére szolgáló módszer és műszer sikerrel működött a Szaljut-6 és Szaljut-7 fedélzetén. Segítségével a magyar kutatóknak a világon először sikerült lemérni az űrállomások fedélzetén, hogy az űrhajósok információ feldolgozó képessége a súlytalanságban csökken....
DOI: 10.23713/HT.52.4.09

[Balaton] [folyóirat] [Haditechnika] [IFK] [űrrepülés]
A Haditechnika című folyóiret 2018. 5. száma

Balaton, a pszichés teljesítmény mérésére alkalmas készülék
III. rész

A magyar űrkutatók által kifejlesztett, a szellemi munkavégző képesség mérésére szolgáló módszer és műszer sikerrel működött a Szaljut-6 és Szaljut-7 fedélzetén. Segítségével a magyar kutatóknak a világon először sikerült lemérni az űrállomások fedélzetén, hogy az űrhajósok információ feldolgozó képessége a súlytalanságban csökken....
DOI: 10.23713/HT.52.5.05

[Balaton] [folyóirat] [Haditechnika] [IFK] [űrrepülés]
A Haditechnika című folyóiret 2018. 6. száma

Balaton, a pszichés teljesítmény mérésére alkalmas készülék
IV. rész

A magyar űrkutatók által kifejlesztett, a szellemi munkavégző képesség mérésére szolgáló módszer és műszer sikerrel működött a Szaljut-6 és Szaljut-7 fedélzetén. Segítségével a magyar kutatóknak a világon először sikerült lemérni az űrállomások fedélzetén, hogy az űrhajósok információ feldolgozó képessége a súlytalanságban csökken....
DOI: 10.23713/HT.52.6.10

[Balaton] [folyóirat] [Haditechnika] [IFK] [űrrepülés]
Kapcsolat | Impresszum